Végleges NEM az RMGC engedélyére

Végérvényesen érvénytelenítette a Legfelsőbb Törvényszék a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányavállalatnak 2004-ben kiállított régészeti feltárási engedélyét. A Verespatakra színesfém-bánya nyitását tervező RMGC szerdán bejelentette: az indoklás kézbesítését követően a cég kiküszöböli az abban talált hibákat és újabb engedélyeztetéshez lát.

Lázár Lehel

2008. december 10., 15:252008. december 10., 15:25

A vállalat megemlíti, a feltárási engedélyhez szükséges terepmunkát és a műszaki dokumentációt egy több mint 80 személyből álló, nemzetközileg is elismert szakember végezte három év leforgása alatt. Tevékenységüket a Művelődési Minisztérium egy 21 fős szakértői csoportja is véleményezte, azzal az ajánlattal, hogy ki lehet állítani a bányanyitáshoz szükséges engedélyt.

A régészeti feltárási engedély azt követően szerezhető meg, hogy a cég bizonyítja: az adott területen már nincsenek régészeti szempontból fontos leletek.

A Kirnyik-hegyen tervezett munkálatokat jóváhagyó engedélyt már múlt év novemberében érvénytelenítette a brassói ítélőtábla, döntést az RMGC a Legfelsőbb Bíróságnál megfellebbezte. Az engedély érvénytelenítését a helyi Alburnus Maior civil szervezet kérte arra hivatkozva, hogy a hegy mélyén a római korból származó tárnák vannak, amelyeket korábban már a nemzeti örökség részévé nyilvánítottak. Verespatakon ugyanis már ekkor nemes- és színesfémbányászat zajlott, az ókorban a Római Birodalom aranybányászatának egyik központja volt.

A kulturális minisztérium 2004 januárjában bocsátotta ki a dokumentumot, visszavonva ezzel a terület védettségét. Az Alburnus Maior egyesület egy hónapra rá fordult az igazságszolgáltatáshoz, azt állítva, hogy nincs jogi alapja a szaktárca által kiállított dokumentumnak. Bebizonyította, hogy a hegységnek továbbra is védett övezet státust kell biztosítani, ahogy azt korábban több szakértő is ajánlotta.

Ezt megelőzően a környezetvédelmi minisztérium is leállította az engedélyeztetési folyamatot azzal az indoklással, hogy a cég területrendezési engedélye tartalmilag megegyezik egy korábbival, melyet a bíróság már érvénytelenített. A jogszabályok szerint a korábban felfüggesztett azonos tartalmú közigazgatási okiratok érvénytelenek. A szaktárca döntését követően az RMGC beperelte a román környezetvédelmi minisztériumot, valamint Korodi Attila tárcavezetőt is.

Az RMGC Verespatakon legalább 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt szeretett volna kibányászni 17 év alatt. A bányanyitás tervét a kezdetek óta hevesen ellenezték környezetvédő civil szervezetek és a magyarországi környezetvédelmi tárca is.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban