Vass Levente: nem lehet elhamarkodottan dönteni kórházügyben

Vass Levente: nem lehet elhamarkodottan dönteni kórházügyben

Fotó: Boda L. Gergely

Továbbra is vitatott a helyszíne annak az elképzelt székelyföldi egészségügyi intézménynek, amelyet a magyar állam támogatásával valósítanának meg. Egy hétvégi egyeztetésen a nagyváradi, konszenzusos helyszín mellett egy csíkszeredai mellett tették le voksukat, bár a megbeszélésen részt vevő Vass Levente érdeklődésünkre árnyaltabb véleményt fogalmazott meg.

Gáspár Botond

2016. április 12., 13:252016. április 12., 13:25

2016. április 12., 15:442016. április 12., 15:44

A hétvégén Nagyváradon ült össze az Erdélyi Magyar Kórházügyi Egyeztető Fórumnak elnevezett testület, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István hívott össze, hogy egyeztessék azokat az erdélyi (nagyváradi és csíkszeredai) elképzeléseket, amelyekhez a kezdeményezők magyar állami segítséget kérnek.

A tanácskozáson részt vett – Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője, Cseke Attila korábbi egészségügyi miniszter, Bradács Alíz margittai kórházigazgató mellett – Vass Levente marosvásárhelyi szakpolitikus is.

„Marosvásárhelyen ilyen projekt még nem fogalmazódott meg. Úgy gondolom, hogy erről elsősorban politikai döntéshozó kell határozzon és erőforrásokat adjon, ezért a nagyváradi találkozón elmondtam: egy ilyen döntés meghozatalához számtalan gazdasági, egészségpolitikai szempontot kell figyelembe venni. Nem lehet elhamarkodott döntést kiprovokálni” – mondta elöljáróban a szakpolitikus.

Marosvásárhely költséghatékonyabb

Hozzátette, egy egészségpolitikai projektnél – márpedig a kórházépítés már gondolatban is az – négy kiemelt szempontot kell kötelezően megvizsgálni: egy ilyen intézmény hatásosságát, hatékonyságát, méltányosságát és fenntarthatóságát. „E négy közül a fenntarthatóság a legfontosabb, hiszen ha a politikai döntéshozó elindul egy irányba, akkor már nem tud megállni. A költséghatékonysági feltételnek legjobban ma Marosvásárhely felel meg a 320 aktív magyar orvosával és megközelítőleg 400 magyar rezidensével, egyetemi központként és a MOGYE ügyének zászlósaként legnagyobb valószínűséggel itt tudnánk eleget tenni a kórházlétesítés kihívásának” – szögezte le lapunk megkeresésére.

A szakember szerint egy ilyen kiemelten fontos kérdésben a döntéshozatalkor felmerül a hatásosság is, vagyis hogy melyik ellátási szintet kellene fejleszteni a létező, és a betegeket jól, rosszul, de kiszolgáló romániai egészségügyi rendszer mellett. Vass Levente kifejtette: a háziorvoslás, a gyógyszerellátás, a teljes sürgősségi ellátás átvállalása szinte kizárt, hogy lehetséges lenne. Másfelől a marosvásárhelyi magyar orvosok már létező járóbeteg-rendelői is anyanyelven diagnosztizálnak és kezelnek. Ennek konkurenciát építeni számtalan méltányossági és költséghatékonysági akadályt gördít egy leendő, a magyar kormány által finanszírozott járóbeteg-rendelő létrehozása elé.

Továbbirányítás, utókezelés, kontroll

„A kórházi ellátás nyolcvan százaléka programálható kezeléseket és műtéti eljárásokat tartalmaz. A kórházalapítás politikai döntésénél megvizsgálandó az is, hogy nem lehetne-e mindezeket programált módon évente több száz ilyen műtétet végző magyarországi szakintézetek felé irányítani. Így Marosvásárhelyen egy olyan intézet létrehozásán kellene gondolkodni a közeljövőben, amely a betegeket irányítani képes, és az utókezeléseket, kontrollokat el tudja látni. De mindez nem helyi, hanem a forrásokat biztosítani tudó egészségpolitikai–politikai vezetők döntése kell legyen, és nem nagy dobra verve kell ezt csinálni. Ha ez megszületik, akkor a marosvásárhelyi szakemberek rendelkeznek azzal az egészségmenedzsment-szaktudással, hogy hatékonyan és az adott költségkorlát keretei között, a kitűzött célokat megértve létrehozzunk és működtessünk egy ehhez hasonló intézményt” – mondta Vass Levente.

A tanácskozás záródokumentumában rögzítették: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület álláspontja szerint egy filantropikus, szociális gondokat is felvállaló, magyar nyelven működő nagyváradi kórházra van szükség, illetve Tar Gyöngyi Hargita megyei tisztifőorvos szerint Csíkszeredában egy egész Székelyföldet lefedő egészségcentrum létrehozására lenne szükség. „Céljaink megvalósításában egymást támogatjuk, és erre nézve kérjük a magyar kormány támogatását\" – fogalmaz a dokumentum, melyet a szakértők mellett Csűry István püspök és Forró László főjegyző írt alá. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 11., szombat

Vipera, medve, vaddisznó, pásztorkutya: hogyan előzhetjük meg a támadásokat túrázáskor?

Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.

Vipera, medve, vaddisznó, pásztorkutya: hogyan előzhetjük meg a támadásokat túrázáskor?
2024. május 11., szombat

Harminc métert zuhant egy turista a Radnai-havasokban

Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.

Harminc métert zuhant egy turista a Radnai-havasokban
2024. május 11., szombat

Lelket, egészséget, családokat érintő témákat járnak körül a Szatmárnémetiben tartandó Édesanyák hetén

Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.

Lelket, egészséget, családokat érintő témákat járnak körül a Szatmárnémetiben tartandó Édesanyák hetén
2024. május 11., szombat

Az Európai Unió reformját szorgalmazták Kolozsváron a EFA és az EMSZ vezetői

Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.

Az Európai Unió reformját szorgalmazták Kolozsváron a EFA és az EMSZ vezetői
2024. május 11., szombat

Tantervtől gyakorlatig: Szovátán tartják a hétvégén a Magyartanárok Országos Konferenciáját

Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Tantervtől gyakorlatig: Szovátán tartják a hétvégén a Magyartanárok Országos Konferenciáját
2024. május 10., péntek

Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde

Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.

Hiánypótlónak számít a Nagybányán felavatott magyar bölcsőde
2024. május 10., péntek

Ittasan vezetett egy fiatalember az autópályán, Temes megyében, a gyanú szerint kábítószer is volt nála

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.

Ittasan vezetett egy fiatalember az autópályán, Temes megyében, a gyanú szerint kábítószer is volt nála
2024. május 10., péntek

Máris aggódhatunk a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítási késlekedése miatt

Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.

Máris aggódhatunk a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítási késlekedése miatt
2024. május 10., péntek

Letartóztattak egy férfit Arad megyében, akit több százezer kábítószer-tabletta Romániába csempészésével gyanúsítanak

A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.

Letartóztattak egy férfit Arad megyében, akit több százezer kábítószer-tabletta Romániába csempészésével gyanúsítanak
2024. május 10., péntek

Szűkösebb pénzeszsák felé terelik a tíz éve hiába várt marosvásárhelyi körgyűrűt

Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.

Szűkösebb pénzeszsák felé terelik a tíz éve hiába várt marosvásárhelyi körgyűrűt