Városszépítés pályázati pénzekből

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nemsokára befejeződik a nagykárolyi szennyvíztisztító telep korszerűsítése, a csatornázási munkálatokra pedig most írtak ki pályázatot. Ugyanakkor városrendezési tervek megvalósítására is pályáznak – mondta Bekő Tamás városmenedzser.

Végh Balázs

Végh Balázs

2008. november 06., 00:002008. november 06., 00:00

Több mint tíz kilométernyi csatornázási rendszer kiépítése kezdődhet el a közeljövőben Nagykárolyban. Bekő Tamás városmenedzser szerint a munkálatokat egy 2005-ös PHARE-programban elnyert pályázati pénzből finanszírozzák. „November 18-ára írtuk ki a versenytárgyalást, de már kilenc cég jelentkezett dokumentációs anyagért. Reményeink szerint már idén jelentős eredményeket tudunk felmutatni” – részletezte lapunknak Bekő Tamás, aki volt polgármesterként Nagykárolyban elsőként látja el a városmenedzseri feladatokat. Bekő elmondta, hogy korszerűsítik a szennyvíztisztító telepet is. Két megnyert pályázatból finanszírozzák a munkálatokat, amelyek már a végső fázisban vannak, legkésőbb december elejére át is adják a komplexumot. „A városvezetés fontosnak tartja a környezetvédelmet, hiszen uniós törvénykezés írja elő a megfelelő munkamódszert ezen a téren. A mi tisztítóüzemünk a legújabb szakmai vívmányok alapján tervezett és kivitelezett. Következő feladatunk a városi ivóvízhálózat modernizálása” – szögezte le Bekő, hozzátéve, hogy kevésbé látványos, de környezeti szempontból annál fontosabb munkálatok ezek.

Nagykároly városvezetése egyébként több forrásból próbál pénzt gyűjteni városrendezési programjára. A már folyamatban lévő beruházások mellett folyamatosan pályáznak az újabb tervek finanszírozására is. „A közeljövőben hirdeti meg új pályázatait az Operatív Regionális Program. Mi résen vagyunk, és időben benyújtjuk a szükséges dokumentációt – nyilatkozta Bekő Tamás. – A pályázat kifejezetten integrált városfejlesztési programokat támogat, és november végéig, legkésőbb december 10-éig elvégezzük a papírmunkát.” Nagyszabású felújítási munkálatokat tervez a város, többek között a romos színházépületet és kultúrotthont rehabilitálnák, és a restitúciós törvény értelmében visszakapott ingatlanokat tennék rendbe. Az újra a város tulajdonát képező épületek nagyon leromlott állapotúak, ezeket a városvezetés minél hamarabb vissza szeretné állítani a közérdek szolgálatába. A volt határrendészeti laktanya és a hajdani polgármesteri hivatal (korábban Aranyszarvas fogadó) felújítása is elkerülhetetlen. A fogadó rendbetétele azért is fontos, mert oda kell átköltöztetni a jövőben a hivatalt, mivel a jelenlegi épületet eredeti tulajdonosa veszi újra birtokba. „Az ingatlanok mellett fontosnak tartja a helyi tanács, hogy a központi park és a Kalazanci Szent József katolikus templom közötti út- és járdaszakasz burkolatát is felújítsa, valamint az út menti zöldövezeteket felfrissítse” – részletezte a terveket Bekő. A menedzser szerint a megvalósíthatósági tanulmányt tegnap bírálta el egy szakbizottság, és napokon belül végleges döntés is születik az ügyben. A munkálatokhoz szükséges összeg csak a pályázati csomag véglegesítésekor derül ki.

A városban ezenkívül már dolgoznak bizonyos utcák rendezésén. Öszszesen huszonhárom utca teljes rehabilitációját tervezik. Az utcák mellett az élelmiszerpiacot is felújítják, a kivitelező cég már elkezdte a munkálatokat, térkövekkel burkolják újra a felület nagy részét. Ezekre a tervekre hárommilliárd régi lejt különítettek el a városkasszából.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben