2008. november 21., 07:002008. november 21., 07:00
Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke, Máthé Szabolcs elmondta: a Nép Ügyvédjéhez benyújtott folyamodványban kérelmezték a választások lebonyolítására vonatkozó 35-ös törvény alkotmánybíróság általi felülbírálását, választ azonban nem kaptak. A diákszervezet elnöke ugyanakkor közölte, bár a Központi Választási Iroda (BEC) helyt adott felvetéseiknek, a döntés az alkotmánybíróságra hárul. Amennyiben a taláros testület sem biztosít jogorvoslatot, a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulnak.
„A diákszervezetek etikátlannak tartják a demokratikus elveket semmibe vevõ törvényt, mivel akadályozza az állandó lakhelyétõl távol tanuló, mintegy 450 ezer egyetemistát abban, hogy november 30-án az urnák elé járuljon” – fogalmazott Zsigmond József, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke. – Elfogadhatatlan, hogy fizetésre kényszerítik a hallgatókat csupán azért, hogy szavazati jogukkal éljenek.” Hozzátette: a helyzetet az is súlyosbítja, hogy a vasúti kedvezményt biztosító igazolványt és az utazási szelvényeket a hallgatók még nem kapták meg. Véleményük szerint az oktatási tárca egyetemeknek tett javaslata, miszerint az egyetemek kérés esetén szabadnapot adhatnak a diákoknak, csupán a figyelem elterelése a probléma súlyosságáról. „Bátran kijelenthetjük, hogy a politikusaink negatív példát szolgáltatnak az itthon boldogulni kívánó diákoknak, figyelmen kívül hagyva, hogy saját jövõnkrõl csak fizetés ellenében dönthetünk” – fogalmazott Zsigmond. Magyari Tivadar, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetõje úgy tudja, a minisztériumtól mindössze ajánlás érkezett, hogy az egyetemek lehetõség szerint viszonyuljanak rugalmasan a diákok hétvégi szakmai programjához. „Támogatjuk a diákszervezetek közös akcióját. Úgy értettem, nem feltétlenül a mostani választásokon akarnak változást elérni, hiszen ahhoz késõ van, hanem a jövõben. De taktikailag helyes, hogy most hívják fel a figyelmet a problémára” – nyilatkozta Magyari. Mint mondta, a magyar diákok 17 százaléka lakhelyén tanul, az utazási kedvezményekkel kapcsolatos statisztikák szerint pedig a hétvégeken átlagosan a magyar diákok 35–40 százaléka rendszeresen hazautazik.
A diákszervezetek képviselõi szerint a hallgatók hiába utaznak haza, legtöbben nem ismerik a választókerületükben induló jelölteket, nem tudják, kire szavaznak. Emellett inkább a valós lakhelyükön kellene szavazniuk, hiszen legalább három évig annak a közösségnek tagjai, ahol tanulmányaikat folytatják. Bejelentették, az ANOSR országos tájékoztató kampányba kezd, amellyel arra szeretné ösztönözni az egyetemistákat, minél nagyobb számban menjenek el szavazni.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.