Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Medvét láttak kedd reggel Nagyszeben határában. Ez már a harmadik alkalom ebben a hónapban, amikor medve jelenléte miatt riasztották a hatóságokat.
2023. május 16., 09:172023. május 16., 09:17
A Szeben megyei csendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra körül érkezett a riasztás, hogy medvét láttak a Nagydisznódi úton.
A hatóságok értesítették a veszélyről a nagydisznódi és a sellenberki polgármesteri hivatal képviselőit is – írja az Agerpres.
„Emlékeztetjük a lakosságot, hogy ha medvét látnak, ne közelítsék meg, hívják azonnal a 112-es egységes segélyhívószámot” – áll a csendőrségi közleményben.
Amint arról beszámoltunk, múlt héten is érkezett lakossági bejelentés a 112-es számra, amely szerint medvét láttak Nagyszeben külvárosában. Akkor a Magnólia lakónegyedben, majd a repülőtér környékén tűnt fel a nagyvad.
Mint ismert, 2016-ban Nagyszebenben a hatóságok lelőttek egy medvét, amely órákon át az utcákon bolyongott. A vitatott eljárás miatt Nagyszebenben és Kolozsváron is tiltakozó akciókat tartottak. A botrány nyomán a Szeben megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét leváltották, a városi rendőrség vezetője pedig lemondott.
Nagyszebenben kószáló medvét keresnek a hatóságok.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
szóljon hozzá!