2009. június 15., 09:372009. június 15., 09:37
Mint mondta, bár Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztorról a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetői régóta sejtették, hogy besúgó volt, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS) most hozta nyilvánosságra a Kovács Ferenc álnéven jelentő ügynök valódi kilétét.
„Világossá vált, honnan fújt a szél Gencsen” – fogalmazott Tőkés. A bizottság nemrég levélben arról értesítette Tőkést, hogy Bátori a püspök által megszerzett EP-mandátumra hivatkozva kérvényezte a róla szóló iratok kivizsgálását.
A KREK által készített rövid összefoglaló szerint Bátorit 1975 júniusában szervezték be Nagybányán, ahol akkor segédlelkészként tevékenykedett. Több személyről jelentett, kollégáiról is, például Veres-Kovács Attila váradolaszi lelkipásztorról, Makai Lehelről és Csernák Béláról. Az egyházkerületnek nincs tudomása arról, hogy utólag kizárták volna a Szekuritátéból, az utolsó fellelhető, rá vonatkozó adat 1985-ből való.
Fazakas Sándor a megtévesztő Herman (dr. Hermán M. János egyházkerületi előadó-tanácsos nevére emlékeztető) álnéven jelentett furcsamód egészen 1991-ig. Őt elsősorban külföldre vándorolt magyarok megfigyelésére szakosították. Talán legsokkolóbb dr. Bartha Tibor főorvos ügye, aki Tőkés László húgát vette feleségül, és már a lakodalomból jelentett, Stelian álnéven a Tőkés családról, elsősorban Lászlóról és édesapjáról.
„Valószínűleg a Szekuritáté pontosan azért szervezte meg a házasságot, hogy így kerüljön közelebb hozzánk a besúgó” – vélte a püspök. „Elképzelhetik, milyen érzés ezeknek az információknak a birtokában az érintettek szemébe nézni a mai napig” – mondta „az igazi” Hermán, aki az egyházkerületről és Tőkésről szóló vaskos dossziékat vizsgáló öttagú bizottság tagja.
Az egyházról szóló szekusdossziékat egy szegedi egyháztörténész, Molnár János a KREK-től függetlenül tanulmányozta, és hamarosan könyvsorozatot is megjelentet ezekről, Szigorúan ellenőrzött evangélium címmel. Az első kötet akár egy héten belül is bemutatásra kerülhet.
Tőkés László arról is beszámolt, hogy a héten dönthet a KREK elnöksége abban a kérdésben, hogy EP-képviselőként letölti-e püspöki megbízatását, vagy már most lemond róla. Tőkés 2010-ig maradhatna püspök, bár a tisztséget a gyakorlatban a 2007-ben szerzett EP-képviselői mandátum óta Csűry István tölti be.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.