Újabb tanácshatározatok a vásárhelyi iskola megmentéséért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Három határozatot is elfogadott csütörtökön a városi önkormányzat a katolikus iskola ügyének rendezése érdekében, azonban továbbra sem világos, hogy az újabb intézkedések törvényesek-e.

Simon Virág

2017. május 04., 18:522017. május 04., 18:52

2017. május 04., 23:392017. május 04., 23:39

Közel háromórás vita után három olyan határozatot fogadott el csütörtökön a marosvásárhelyi önkormányzat, amely a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének rendezését célozza. A Szabad Emberek Pártja (POL) által beterjesztett dokumentumok közül kettő a tanintézet létrehozására vonatkozik, egy harmadik pedig egy héttagú bizottság felállításáról szól, amely az iskola ügyével foglalkozik az elkövetkezőkben. A határozatokat a POL tanácsosai és az RMDSZ-esek is megszavazták, míg a szociáldemokraták és a liberálisok tartózkodtak.

A rendkívüli tanácsülésen elfogadott döntéseket azonban Szövérffi László, a városháza jegyzője nem írta alá, mivel törvénytelennek tartotta azokat.

Felszólalásában rámutatott, egy iskola alapításának három lépése van: a városháza, vagy az önkormányzat hoz egy határozatot, amelyben kimondja, hogy javasolja a tanintézet létrehozását, erre a tanfelügyelőség rábólint, majd a tanács egy határozattal erősíti meg az iskola létrehozását.
Mint mondta, ezeket a lépéseket nem lehet átugrani. Arra is felhívta a figyelmet, hogy

mindaddig, míg a bíróság nem mondja ki végérvényesen, hogy az iskola megalapításáról szóló határozat érvénytelen, addig nem lehet új alapító okiratot létrehozni.

Az elkövetkező napokban egyébként kiderül, hogy a prefektúra jogászai törvényesnek ítélik-e a csütörtökön elfogadott határozatokat vagy sem. Szövérffi László a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, mivel az oktatási minisztériumban is elhangzott, hogy a bíróságon nem született végleges döntés az iskola alapító okiratával kapcsolatban, a tanfelügyelőség vissza kellene térjen az iskolahálózattal kapcsolatos döntésére, s be kellene iktassa abba a római katolikus iskolát is, s ez megoldaná a cikluskezdő osztályok helyzetét.

A csütörtöki ülésen felszólalt Teodora Stănescu, az Unirea Főgimnázium igazgatója, aki többek között arról beszélt, hogy fontos a békés együttélés, de a városháza és a római katolikus státus között megkötött bérleti szerződés alapján a 2018/2019-es tanévtől az Unirea Gimnáziumnak kevesebb osztályterme marad, s ez szerinte nincs rendben. Az egyház képviselője, Holló László válaszában azt emelte ki, hogy a szerződést a városháza és az épület tulajdonosa, a státus között köttetett, s mindkét fél betartja az abban vállaltakat. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy

az Unirea Gimnázium több román tannyelvű osztályt indított, mint amennyi korábban, a szerződés megkötésekor volt.

Amint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi önkormányzat május 15-ig kapott haladékot az oktatási minisztériumtól arra, hogy megoldást találjon a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetére. Az iskola sorsáról kedden tárgyaltak Bukarestben az oktatási minisztérium kezdeményezésére annak a marosvásárhelyi tanácsi határozatnak a nyomán, amellyel az önkormányzat a szaktárcához fordul megoldásért a katolikus gimnázium ügyében.

Pavel Năstase tanügyminiszter az egyeztetésen leszögezte: mindaddig, míg a katolikus iskola ügyében nem születik végleges bírósági ítélet, sem az előkészítő osztályba való beiratkozást, sem a kilencedik osztályok indítását nem lehet felfüggeszteni, és az iskolát sem lehet a megyei hálózatból törölni.

korábban írtuk

Ultimátumot adott a tanügyminisztérium a vásárhelyi iskolaügyben
Ultimátumot adott a tanügyminisztérium a vásárhelyi iskolaügyben

Az oktatási tárca úgy döntött: a marosvásárhelyi tanácsnak május 15-éig kell megoldania a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetét, és úgy értékelte, a tanintézet felvehet diákokat a cikluskezdő osztályokba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek