Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Meg kell várni a székelyudvarhelyi tragédia okait vizsgáló nyomozás végét, de a felelősöknek meg kell fizetniük – így kommentálta Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden a hétfői esetet, amely során a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának leomló fala maga alá temetett négy diákot, akik közül egy fiú meghalt.
2023. december 19., 13:272023. december 19., 13:27
„Nem tudom, hogy beigazolódik-e bizonyos munkálatokat végeztek a közelmúltban a területen, de az biztos, hogy a bűnösök kivétel nélkül fizetni fognak” – mondta Ciolacu.
A miniszterelnök elmondta, hogy Ligia Deca oktatási miniszter odautazik, hogy helyet találjon a kollégiumban elszállásolt többi gyerek számára
„A végrehajtás szintjén minden intézkedést megtettünk, és megmentettünk egy kislányt, akit úgy húztak ki a romok alól, hogy megállt a szíve, és bár a negyedik gyermeket, egy kisfiút is hamar megtalálták, őt már nem lehetett megmenteni” – összegzett Marcel Ciolacu.
Az államfő Facebook-bejegyzésében „megrázó tragédiának” nevezte a történteket, részvétét fejezte ki az elhunyt tanuló családjának és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.
„Ez a tragédia is brutális figyelmeztetés arra, hogy az iskolák biztonsága továbbra is kritikus prioritás. Azoknak a helyiségeknek, ahol a gyermekek idejük nagy részét töltik, védelmet kell nyújtaniuk, és meg kell felelniük a biztonsági előírásoknak” – fogalmazott az elnök. Iohannis ugyanakkor az incidens okainak sürgős kivizsgálására és a vétkesek megbüntetésére szólított fel.
A bejegyzést számos negatív reakció követte, 12 óra alatt mintegy 1100-an szóltak hozzá.
Íme néhány bejegyzés:
„Bűnös az a zsibbadt állam, amely csak kiváltságokat biztosít ennek az államnak a legmagasabb tisztségviselői számára, elnök úr.”
„Románia a jól végzett munka országa, és ízig-vérig művelt!”
„Akár a szabadidejükben (Colectiv), akár az iskolákban, akár az utcán voltak a gyerekek, akik rosszat tettek vagy nem cselekedtek helyesen, azok közvetlenül felelősek!”
„Ezek a gyerekek tanulni mentek, a szülők bíztak az intézményekben. Te minden tragédia után köpködsz a szélbe, de semmi konkrétum nem történik. A jól végzett munka Románija…. Tényleg jól csinálod. Nem csinálsz semmit. Szégyelljétek magatokat.”
„Mit lehet itt megállapítani? Ez a művelt Románia!”
„A repülésekre költött pénzből sok iskolát és kórházat felújíthattak volna...”.
Világos, hogy ki a hibás, a román állam! Művelt Románia, ez a valóság közel két kormányzati ciklus után! Gratulálok az ígéretekhez!”
„Ez a Művelt Románia és 8 év alvás és szabadság eredménye!”
„A repülőutakra és utazásokra költött pénzből sokat lehetett volna tenni, ez a művelt Románia!!!”
„Románia művelt, ez Iohannis úr szívbeli projektjének eredménye.”
„Te vagy a román oktatás sírásója. Hallgassátok, micsoda pofátlanság, még a Művelt Románia programmal is kampányolt. Úgy fog bevonulni a történelembe, mint Románia történetének legrosszabb PSD-s elnöke. Az egyetlen eredményed 10 évnyi hivatalban töltött idő alatt az, hogy a szegények pénzén, magán charterekkel, luxuskörülmények között utaztál.”
Áthidaló megoldásként két szerződéses orvossal tudják biztosítani az ügyeletet a nagykárolyi városi kórház szülész-nőgyógyászati és gyermekgyógyászati osztályán, de márciustól várhatóan két főállású szakember is munkába áll.
Hat és fél évvel az impozáns épületet elpusztító tűzvész után elkezdődhetnek a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota belső tereinek felújítási munk&
A Nemzeti Liberális Pár (PNL) Szilágy megyei szervezete fogja megnevezni az RMDSZ javaslatára négy évvel ezelőtt kinevezett Dari Tamás prefektus utódját – közölte péntek zilahi sajtótájékoztatóján Lucian Bode liberális képviselő.
A Szatmár megyei Börvely és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ura község közötti csatlakozás kialakításáról döntöttek csütörtökön a román–magyar határon tartott fórumon a két ország közigazgatási szerveinek képviselői.
A mezőgazdasági minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra lehet következtetni, hogy az Országos Növényvédelmi Hatóság a Romániában forgalomba kerülő mezőgazdasági termények töredékében ellenőrzi a növényvédő szermaradványokat.
Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon.
Panaszt nyújt be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az ellen a kolozsvári mentős ellen, aki román nyelvű kommunikációra szólította fel egy ellátásra szoruló agyvérzésgyanús beteg magyarul beszélő családtagjait.
A Bihar és Fehér megye határán található Vârtop üdülőfaluban található sípályán áthaladó határ okozta visszás helyzetek megoldása, a törvénytelen építkezések közötti rendteremtés szándékával ültek össze a két megye és a helyi hatóságok képviselői a héten.<
A fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhely felújítási és bővítési munkálatainak megkezdését január 6-án hivatalosan engedélyezték – közölte a Maros Megyei Múzeum.
Immár mind a négy „óriásvakond” a hegy mélyében vájja az alagutat a Brassó megyei Alsórákos térségében az egyik legnagyobb erdélyi közlekedési beruházás, a Brassó–Segesvár vasútszakasz felújítása-megépítése során.
szóljon hozzá!