Tüntetések a környezetvédelmi adó ellen

Továbbra is az utcán tiltakoztak amiatt, hogy a kormány háromszorosára növelte a környezetvédelmi adót, és hogy a díjat már a hét elejétől kezdve behajtják az új tulajdonosoktól. Országszerte felvonulásokat rendeznek az elégedetlen használtautó-kereskedők.

2008. december 11., 14:472008. december 11., 14:47

Csíkszeredában 16 használt gépkocsi-kereskedő cég dolgozói vonultak ki az utcára csütörtökön. Közel 200 autó indult el a vasútállomásról a város központja felé, dudálva. A több mint egy óráig tartó felvonulás a Hargita Megyei Tanács épülete előtt ért véget. Ráduly Jenő, az akció szervezője nyilatkozta szerint a jelenlevő cégek mindegyikének több mint 30 külföldről behozott, de forgalomba be nem írt autója van, s szeretnék, ha ezeket a régi bejegyzési illeték szerint számolnák el. Egy hasonló felvonulás zajlott Székelyudvarhelyen is.

Módosították az adó alkalmazásának dátumát
A kormány szerdán rendeletben döntött arról, hogy az új környezetvédelmi adó összegét mindössze december 15-től kell kifizetniuk a gépkocsi-tulajdonosoknak. Amennyiben a forgalomba iratás előtt álló autó tulajdonosa már december 8 után kifizette a pénzügyi igazgatóságok követelte megemelt összeget, a különbözetet visszafizetik.A kormányrendelet alkalmazásának dátuma körüli bonyodalom miatt több megye pénzügyi igazgatósága is úgy döntött:  felfüggeszti az összeg kiszámolását és nem veszi el a pénzt az autótulajdonosoktól.

A kézdivásárhelyi autókereskedők is tüntetést szerveznek péntek délutánra, amelyen közel negyven inportőr vállalkozás vesz részt. Török Sándor szervező szerint Kovászna megyében közel ezer gépjármű maradt raktáron, a kereskedők nem tudják értékesíteni az autókat a megemelt bejegyzési adó miatt. A felvonulás pénteken 14 órakor kezdődik, több mint hat kilométeres útvonalon haladnak végig a tüntetők.

Besztercén szombaton délelőtt 10 órától szerveznek tüntetést, miután kedden egy ötven tagból álló tiltakozó gyűlt össze a megyei pénzügyi igazgatóság épületében, onnan pedig a megyei Prefektúra épülete elé vonult, ahol meghallgatást kértek Szilágyi János megyei kormánymegbízottól. Szilágyi javaslatot tett egy beadvány írására, amit azonnal kézbesít a minisztériumnak.

Zilahon csütörtökön több, mint 1000 autós, körülbelül 100 autó-importáló cég vett részt a felvonuláson, rendőri kísérettel. A bannerekkel, feliratokkal díszített kocsikon a környezetvédelmi adó növelése elleni üzenetek voltak olvashatók. Egy koporsót szállító jármű is volt a sorban, amely az adó megfelelő helyére utalt. A szervezők írásban is összefoglalták a tüntetés okát, és benyújtották a Szilágy megyei Prefekturára.

Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis csütörtökön azt nyilatkozta, hogy egyetért a környezetvédelmi adó elleni tiltakozással, ezért szombatra felvonulásra hívta a szebeni autósokat.
A már lezajlott felvonulásokon nem történt rendbontás.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban