2010. március 29., 08:432010. március 29., 08:43
Az önkéntességről szóló törvényt módosítaná a szentjobbi gyermekotthont támogató alapítvány alelnöke, dr. Földes Béla. A Bihar megyei település szociális központjában 43 nehéz sorsú gyermek és fiatal él, és Földes hasznosnak tartaná, ha a kiskorúakat is törvényes önkéntességi szerződéssel foglalkoztathatnák, hogy így szokják meg a rendszeres munkavégzés rutinját, amire felnőttkorukban szükségük lesz – közölte szombaton, a szentjobbi Szent István Szociális Központban tartott konferencián.
A gyermekotthon több külföldi iskolával áll kapcsolatban, legközelebb Németországból érkeznek majd iskolások kisebb munkákat végezni a kis lakók megsegítésére, az ilyen munkára azonban nincsen törvényi keret.
Az uniós jogszabályoknak megfelelően önkéntes munkát hivatalosan 18 év fölöttiek végezhetnek, legtöbb 12 hónapon keresztül (a legelterjedtebb uniós országközi program, az Európai Önkéntes Szolgálat korhatára 18–30 év, Romániában a felső határ a korábbi uniós előírásokhoz hasonlóan 25 év). Földes azonban úgy véli, a szeretetotthonban nevelkedő fiatalok számára hasznos lenne, ha már 15–16 éves korban szerződéses alapon végezhetnének különböző kisebb, de hasznos munkákat az otthon javára. Szerinte a törvény hibája, hogy 15 évesen szülői beleegyezéssel már köthető munkaszerződés a fiatalokkal, önkéntességi azonban nem.
Munkaszerződést ugyanis nem köthet egy civil szervezet bárkivel, és nem is elsősorban erre van szükség, hanem arra, hogy a fiatalok érezzék: az otthonnal partneri kapcsolatban állnak, ők is aktív részesei, és nem alamizsnát kapnak – szögezte le az alelnök.
Egy esetleges törvénymódosítás hasznosságával az élesdi Kajántó Mária Gyermekotthon vezetője, dr. Sadler Annemarie is egyetért. Meglátása szerint az otthon, családban nevelkedő gyerekek hamarabb és könnyebben tanulják meg, hogy a házimunkában segíteni kell, mint az intézetben élők, akiket személyzet „szolgál ki”. Számukra lehet fontos a már tizenéves kortól törvényes keretek között történő munkavégzés, így talán könnyebben találják majd meg a helyüket a munkaerőpiacon – vélekedik a doktornő. A munkavállalásban nyújtott segítség a holland VZW Alapítvány helyi képviselője, Herman Szabolcs szerint is az egyik legnehezebb feladat a mostoha sorsú fiatalokkal foglalkozó szervezetek számára, aki mint mondta, reméli, hogy kérdéseire mihamarabb választ kaphat.
A konferencián a Bihar Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség két képviselője is jelen volt. Loredana Şută jogtanácsos a felbukkanó gyakorlati problémákat próbálta tisztázni. Elmagyarázta: igen vékony a határvonal az otthoni feladatok elvégzése és a már munkának, dolgoztatásnak minősülő tevékenység között a fiatalok esetében.
„A törvényi keret általános. Mindössze annyit ír elő, hogy a kiskorúak ne végezhessenek olyan munkákat, amelyek akadályozhatják a fizikai vagy a szellemi fejlődésüket, de hogy pontosan milyen munkákról van szó, az nem szerepel a törvényben” – magyarázta. Leszögezte ellenben, hogy napi 6 vagy heti 30 óránál többet nem szabad dolgoztatni a 18 év alattiakat, illetve éjjel sohasem.
A Krónika kérdésére a jogtanácsos elmesélte, hogy csak Bihar megyéből havonta legalább két olyan esetet terjeszt bíróság elé a felügyelőség, amikor kiskorúakat éjszaka, szerződés nélkül dolgoztattak, főként építkezéseken. A törvényt megszegő munkaadókat 1 és 3 év közötti szabadságvesztéssel sújthatják.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.