Több mészkőbarlang infrastruktúráját is felújítják Bihar megyében, a Vida-tó kitisztítása is tervben van

A projektben a Vida-tó kitisztítása is szerepel, itt szintén létrehoznak egy látogatóközpontot, parkolót és kempinget •  Fotó: Bihar Megyei Tanács

A projektben a Vida-tó kitisztítása is szerepel, itt szintén létrehoznak egy látogatóközpontot, parkolót és kempinget

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A Révi-szorosban található több mészkőbarlang infrastruktúráját is felújítják, a Vida-tavat pedig ökológiailag helyreállítják egy természetvédelmi projekt keretében Bihar megyében – jelentette be Ilie Bolojan, a megyei önkormányzat elnöke.

MTI

2023. július 12., 15:222023. július 12., 15:22

A fenntartható turizmust környezetvédelmet célként megjelölő, nyolcmillió euró értékű projektre már aláírták a finanszírozási szerződést, év végéig kell megvalósítani – jelezte szerdai közleményében a megyei önkormányzat.

A felújítási programban a romániai természetvédelmi területek országos ügynöksége (ANANP), a révi, a vársonkolyosi, a bihardobrosdi és a barátkai helyi önkormányzat is partner, a Révi-szoros és a Vida-tó ugyanis közigazgatásilag ezekhez tartozik. Ilie Bolojan tanácselnök közösségi oldalán közölte, hogy

a Sebes-Körös mészkőbarlangjairól híres szurdok völgyében a Zichy- és a Nagy Magyar-barlang, valamint a Románia leghosszabb barlangjának számító Szelek barlangja infrastruktúráját újítják fel, és a megvilágításukat is korszerűsítik.

A szoros révi bejáratánál egy látogatóközpontot alakítanak ki parkolóval, kempinggel és mellékhelyiségekkel, hogy végre civilizált körülmények fogadják a turistákat. Hasonló könnyűszerkezetű látogatóközpont épül a szoros másik végében, Vársonkolyoson, a Nagy Magyar-barlang közelében is. Itt a vasúti átjáró mellett alakítanak ki parkolót, és megtiltják, hogy az autók behajtsanak a védett övezetbe. Barátkán szintén épül parkoló és kemping.

A projektben a Vida-tó kitisztítása is szerepel, itt szintén létrehoznak egy látogatóközpontot, parkolót és kempinget

– írta Bolojan. A Bihar megyei tanácselnök szerint jövő hétig mindegyik beruházásra megtalálják a kivitelezőt. Mint írta, a következő hetekben a megye újabb két természetvédelmi területére írnak alá hasonló projektet.

Ilie Bolojan korábban bejelentette, hogy rendezni kívánja az egyre nagyobb méreteket öltő, helyenként ökológiai problémákat okozó vadkempingezés kérdését a főleg bakancsos turisták által látogatott Erdélyi-szigethegység Bihar megyei részén, és megfelelő turisztikai infrastruktúrát készül kiépíteni. A festői szépségű vidék fejlesztésére korábban megyeközi egyezményt is kötött Bihar, Kolozs és Fehér megye önkormányzata, amelyben vállalták, hogy a maguk területén felújítják a legnépszerűbb látnivalókhoz, a Pádis-fennsíkra vezető utakat, és a településeken a hagyományos építészet, életmód fenntartását szorgalmazzák.

korábban írtuk

Parkoló és kemping épülhet Pádison: bővítené a turisztikai szolgáltatások körét a Bihar megyei önkormányzat
Parkoló és kemping épülhet Pádison: bővítené a turisztikai szolgáltatások körét a Bihar megyei önkormányzat

Rendezett körülményeket, megfelelő szolgáltatásokat hozna létre a turisták számára a Bihar megyei önkormányzat a megye egyik legfőbb természeti látványosságánál, a Pádis-fennsíkon. A korábban is belengetett beruházás évek óta vita tárgya. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)

A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.

A hóstátiak öröksége: múlt, amely a földben él tovább (VIDEÓ)
2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett