A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az Angyal szállt le Babilonba című előadással szerepel a kisvárdai fesztiválon
Fotó: Tamási Áron Színház/Facebook
Tizenkilenc előadás kapott helyet a június 20. és 28. között megvalósuló 37. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában.
2025. április 15., 21:532025. április 15., 21:53
A fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján Balogh Tibor dramaturg, színházi szakíró elmondta: az idén tizedik alkalommal válogatta a versenyprogramba az előadásokat, utazta be a Kárpát-medencét, hogy számos darab megtekintése után javaslatot tegyen a kisvárdai színházi találkozó programjára, „a legjobb tudása szerint” választva ki a darabokat.
Elmondta:
A fesztiválon a versenyelőadások mellett három pályakezdő színész fellépése, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ induló Várszínházi Esték sorozatának öt darabja és egy gyerekelőadás is látható lesz – tette hozzá.
Kitért arra, hogy három workshopot is tartanak, továbbá délelőttönként az előadásokról szakmai beszélgetéseket rendeznek, a nyomtatott Kisvárdai Lapokban pedig az előző napi előadásokról olvashatók írások.
Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ és a fesztivál igazgatója a kisvárdai várban zajló rekonstrukcióról elmondta: fedett színpad és nézőtér készül. Tájékoztatása szerint a vár átadásának határideje december 15-e. Mint mondta, a várszínházat hat hónapon keresztül fogják működtetni, így jövőre már a fesztivál előadásainak is helyet adhat.
A fesztivál eseményei között van a fennállása 40. évfordulójához érkezett gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház történetét felidéző vetítés, Meister Éva monodráma-előadása, a Víziboszorkány és egy debreceni társulat, az Alföld Színpad produkciója, a Bernarda Alba háza. A díjátadót követően a Csokonai Nemzeti Színház előadása, A bábjátékos látható.
Az öngyilkos, a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, valamint az Akár Akárki, a kassai Thália Színház előadása.
Továbbá látható lesz a Karády és a szerelem – Ujszászy és a világ, az Udvari Kamaraszínház előadása is.
A szakmai zsűri tagja Almási Zsolt tanszékvezető egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán (elnök) színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó dramaturg és Szabó Ágnes zenetanár, a Gózon Gyula Színház igazgatója.
További információ a fesztiválról a https://kisvardaifesztival.hu linken érhető el.
Újabb erdélyi magyarellenes futballincidens miatt tesz feljelentést a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a Brassói SR Municipal és a Székelyudvarhelyi FC közötti mérkőzésen történt.magyarellenes támadások kivizsgálását kérve a román hatóságoktól.
A Bákó megyei Somoskán a csángó magyarok a hagyományos húsvétváró Aranymiatyánk találkozó keretében népszerűsítik, mutatják be archaikus imádságaikat.
Elkezdődött a vajdahunyadi vár freskóinak restaurálása. A 17. századból származó freskók felújítása az Erdély egyik jelképének számító műemlék vár felújítási, konzerválási és hasznosítási projektjének második szakasza keretében zajlik.
Végül négy jelölt jelentkezett be a Bihar Megyei Tanács elnöki székéért zajló küzdelembe.
A Wizz Air idén ősztől Nápolyba indít járatot a Brassói Nemzetközi Repülőtérről.
A hegyimentők kedd hajnalban egy ukrán férfi keresésére indultak, aki a Máramarosi-havasokon keresztül lépte át az ukrán–román határt, és az 112-es sürgősségi hívószámon kért segítséget a nap első óráiban a román hatóságoktól.
Előzetes letartóztatásba került az az aradi férfi, aki ittasan ült a gépkocsija volánjához, a rendőri ellenőrzés alól pedig megpróbálta kivonni magát, így autós üldözés után tudták csak elfogni.
Teljesen új terekben végezhetik tanulmányaikat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatói, miután az egyetem hétfőn felavatta a kar új székhelyét Kolozsváron, a Zápolya/Traian Moșoiu utcában.
Változékony időre lehet számítani a következő két hétben a régiók többségében, csapadék főként április 15–16-án, 18–20-án és 24-e után várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 14–27. közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Magas a májusi államfőválasztáson való részvételi szándék az erdélyi magyarok körében, a biztos szavazók 65 százaléka a kormánykoalíció jelöltjét, Crin Antonescut támogatja – derül ki egy hétfőn Kolozsváron ismertetett közvélemény-kutatás eredményeiből.
szóljon hozzá!