Állásukat, bérüket féltik a bölcsődék dolgozói: ellenzik, hogy a kisdedóvók átkerülnek a szaktárca kötelékébe

Állásukat, bérüket féltik a bölcsődék dolgozói: ellenzik, hogy a kisdedóvók átkerülnek a szaktárca kötelékébe

Szorult helyzet. A bölcsődék alkalmazottai azt szeretnék, hogy továbbra is az önkormányzat biztosítsa a kisdedóvók fenntartását

Fotó: Beliczay László

Aggodalmat váltott ki a bölcsődei alkalmazottak körében az a rendelet, mely szerint a kisdedóvókat nem a helyi önkormányzatok működtetik többé, hanem átkerülnek a tanügyminisztérium fennhatósága alá. A Krónikának nyilatkozó szakemberek elmondták, mindenkinek megmarad az állása, a bérezés pedig fejkvótarendszer szerint történik majd.

Bíró Blanka

2022. június 10., 16:362022. június 10., 16:36

Településenként változó, miként érinti a bölcsődék működését, az alkalmazottak bérezését, szakmai besorolását az a tény, hogy a létesítmények bekerültek a közoktatási rendszerbe. A kisebb városokban, falvakban, ahol eddig az önkormányzatoknak nem volt pénzük bölcsőde létrehozására és fenntartására, ez többletlehetőséget jelent, hiszen a tanfelügyelőség keretében, az oktatási minisztériumtól fejkvóta alapján utalt pénzből működtethetnek kisdedóvókat.

A nagyvárosokban viszont eddig is működtek bölcsődék, a megváltozott helyzet azonban azt eredményezi, hogy a bölcsődei alkalmazottak más besorolásba kerülnek, kevesebb fizetést kapnak, és sokan közülük az állásukért aggódnak.

A lapunk által megszólaltatott illetékesek szerint az állások nem szűnnek meg, viszont az oktatási rendszerben alkalmazott bérrács alapján valóban jelentősen csökken elsősorban azok fizetése, akiknek nincs szakképesítésük vagy fokozati vizsgájuk.

Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre kifejtette, ha a bölcsődék megmaradnak az önkormányzatok fennhatósága alatt, akkor is az oktatási törvény, a tanügyi szabályzatok vonatkoznak az alkalmazottakra. Ennek következményeként a végzettséghez kötött a besorolásuk, például aki korábban igazgató volt, már nem töltheti be a tisztséget, ha nincs meg erre a megfelelő képesítése.

Bérezés fejkvótarendszer alapján

„A tanügyben alkalmazott fizetések kisebbek, mint amit korábban a kolozsvári önkormányzat megadott a bölcsődei alkalmazottaknak, ez viszont nem alku tárgya, az oktatásban országosan egységes a bérrács. Sok esetben jelentős a különbség a bérezésben, de erről nem tehetünk” – szögezte le Kerekes Adelhaida.

Hozzátette, senki nem marad állás nélkül, senkit nem tesznek az utcára, az oktatási miniszter rendelete szabályozza, hogy akinek nincs megfelelő végzettsége, az a következő 5 évben pótolhatja. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, például Tordán és Bánffyhunyadon átkerültek a bölcsődék a tanfelügyelőséghez, ott nincsenek gondok, Kolozsváron az önkormányzatnak több pénze volt, hogy biztosítsa a kisdedóvók fenntartását, a városban az igény is sokkal nagyobb ezek működtetésére.

Idézet
Az alkalmazottaknak nem a tanügyminisztériummal van gondjuk, hanem a közoktatási szabályzatokkal, a besorolással és a bérráccsal”

 – szögezte le Kerekes Adelhaida. A kincses városban heves tiltakozást váltott ki a bölcsődei alkalmazottak körében az új rendelet. Kedd délután az illetékesek a városi tanácsülésen méltatlankodásuknak adtak hangot, és több ezren aláírták azt a petíciót, amelyben kérik, hogy a kisdedóvók továbbra is a helyi önkormányzat égisze alatt működjenek.

Segítené az önkormányzat a kisdedóvókat Szentgyörgyön

Korábban a bölcsődék a szociális rendszer részei voltak, az önkormányzatok finanszírozták, ezért kérték, hogy az oktatási rendszerhez hasonlóan kapjanak fejkvótaalapú állami támogatást – idézte fel Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.

Hozzátette, a tavaly elfogadott jogszabály meghatározza a standardokat, a fejkvótaalapú finanszírozást, és lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy eldöntsék: megtartják a bölcsődéket, vagy átadják a tanfelügyelőségeknek. Sepsiszentgyörgy úgy döntött, megtartja a kisdedóvókat a saját intézményrendszerében, ám végül nem kapott egyetlen lejnyi állami támogatást sem.

Az oktatási minisztérium átutalta ugyan a tanfelügyelőségnek a bölcsődéknek járó fejkvótaalapú összeget, de nincs még egyértelműen alkalmazható módszertan, hogy ezt a pénzt miként kapja meg az önkormányzat.

Pénzügyi szempontból azok a települések jártak jól, melyek átadták a bölcsődéket a tanfelügyelőségeknek, ám Antal Árpád úgy véli, az önkormányzatok jobb gazdái tudnak lenni a tanintézeteknek. Hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi bölcsődei alkalmazottaknak nem kell aggódniuk, az önkormányzat, ha kell, továbbra is saját költségvetéséből elkülöníti az évi 2–3 millió lejt a kisdedóvók fenntartására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 17., szerda

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor

Iktatta jelöltségét szerdán az illetékes választási bizottságnál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki az RMDSZ színeiben szerezne újabb, harmadik mandátumot.

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor
2024. április 17., szerda

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere

Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere
2024. április 17., szerda

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska

Brassó megyében is megjelentek a platán-csipkéspoloskák: több fogarasi lakos is jelezte az apró rovarok jelenlétét.

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska
2024. április 17., szerda

Több mint húsz autót karcolt meg egy férfi, amiért a járdán parkoltak Nagyszebenben

Egy 34 éves Temes megyei férfi felhúzta magát, amiért a nagyszebeni Traian Demetrescu utcán sok autó parkolt a járdán, akadályozva a gyalogosokat. Fogott egy éles tárgyat, és megkarcolt 22 autót. Nem ússza meg büntetlenül.

Több mint húsz autót karcolt meg egy férfi, amiért a járdán parkoltak Nagyszebenben
2024. április 17., szerda

Árvízriasztást adtak ki több erdélyi folyóra

Elsőfokú, vagyis sárga árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Árvízriasztást adtak ki több erdélyi folyóra
2024. április 17., szerda

Adócsalás miatt nyomoznak magyar állampolgárok ellen Bihar megyében, többmilliós a kár

Nagyváradi és biharszentjánosi cégek magyar állampolgárságú ügyvezetői ellen folyik kivizsgálás adócsalás gyanúja miatt – közölte szerdán a Bihar megyei rendőrség.

Adócsalás miatt nyomoznak magyar állampolgárok ellen Bihar megyében, többmilliós a kár
2024. április 17., szerda

Erdélyben is sokan élnek olyan házban, ahol nincs áram

Összesen 11 611 személy él elektromos áram nélküli lakásban Romániában, 40 százalékuk kiskorú; a probléma felszámolásához 12 millió euróra lenne szükség – vont mérleget az Intelligens Energia Egyesület.

Erdélyben is sokan élnek olyan házban, ahol nincs áram
2024. április 17., szerda

Ütközés nyomán a járdára sodródott autó okozta egy nő halálát Lugoson

Egy gyalogos meghalt, miután kedd este Lugoson két autó összeütközött, és az egyik jármű az ütközés következtében a járdára sodródott. Az áldozat egy 53 éves nő, az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás.

Ütközés nyomán a járdára sodródott autó okozta egy nő halálát Lugoson
2024. április 17., szerda

A Székelyföld egy részét is érintő viharriasztást adtak ki a meteorológusok

Elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Délkelet-Erdélyre, Munténiára, Dobrudzsára és Moldva déli részére.

A Székelyföld egy részét is érintő viharriasztást adtak ki a meteorológusok
2024. április 17., szerda

Be kellett vetni a hóekét Kolozs megye több vidékén – VIDEÓ

Havat is hozott a hidegfront Erdély számos régiójába, Kolozs megyében Aranyosszéken és Kalotaszegen is jelentős hóréteg alakult ki szerdára virradóra.

Be kellett vetni a hóekét Kolozs megye több vidékén – VIDEÓ