Fotó: Bihar Megyei Tanács
Az elmúlt egy hét leforgása alatt kilenc térfigyelő kamerát helyeztek üzembe a Bihar megyén áthaladó főutak mentén kialakított öt parkoló folyamatos megfigyelésére – tájékoztatott a Bihar megyei önkormányzat sajtóosztálya.
2022. május 02., 12:322022. május 02., 12:32
Mint a Krónikához eljuttatott közlemény rámutat, a kamerák kihelyezése egy kísérleti program része, amelyet a Bihar Megyei Tanács és más partnerintézmények közösen ültetnek gyakorlatba annak érdekében, hogy fenntartsák a megye tisztaságát.
A megyei közgyűlés még a március 31-ei elfogadta az együttműködési megállapodás megkötését a Bihar Megyei Tanács, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság (CNAIR) keretében működő Kolozsvári Regionális Útügyi és Hídigazgatóság, az RCS&RCS, és a Bitroot Solution cég között. Ennek értelmében
A Kolozsvári Regionális Útügyi és Hídigazgatóságnak az a feladata, hogy azonosítsa azokat a parkolókat, ahol gyakran fordul elő, hogy illegálisan dobnak ki szemetet.
Fotó: Bihar Megyei Tanács
A közlemény szerint a rendőrség haszonbérbe veszi a térfigyelő kamerákat, folyamatosan megfigyelés alatt tartja azokat, és az Országos Környezetvédelmi Őrség Bihar megyei felügyelőségével közösen járőrözést szervez a szükséges intézkedések foganatosítására.
A Bihar Megyei Tanács illetékesei is folyamatosan figyelik ugyanakkor a kamerákat, és továbbítják a szükséges információkat az illetékes hatóságoknak.
A közlemény emlékeztet, videókamerákkal figyelik meg a megyei utak mentén található parkolókat, valamint a Sebes-Körös völgyét is annak érdekében, hogy visszaszorítsák az illegális hulladéktárolást.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!