Tarolt a PNL Nagyváradon, az RMDSZ a második politikai erő

Tarolt a PNL Nagyváradon, az RMDSZ a második politikai erő

Fotó: Facebook/Florin Birta

A nagyváradi voksok több mint 70 százalékát sikerült megszereznie a polgármesteri székből a megyei közgyűlés élére pályázó Ilie Bolojannak, és hasonló arányú bizalmat kapott a Körös-parti város lakosaitól a polgármesteri székért versenybe szálló Florin Birta korábbi alpolgármester is.

Krónika

2020. szeptember 28., 08:092020. szeptember 28., 08:09

A vasárnapi önkormányzati választásokon leadott váradi szavazatok 74,34 százalékos feldolgozása után egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a megyeszékhelyen tartolt a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A hír közlésének időpontjáig a város 145 szavazóköréből 140-ből összesítették az adatokat a PNL párhuzamos számlálása alapján. Eszerint Bolojan 74,34 százalékot kapott, Birta pedig 70,27 százalékot.

A megyeszékhelyen leadott szavazatok alapján

a megyeitanács-elnöki székért folyó küzdelemben a második az RMDSZ-es Szabó József 10,56 százalékkal, a harmadik a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben versenybe szálló Ioan Mang 6,82 százalékkal, a negyedik pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Szilágyi Zsolt 3,41 százalékkal

– idézi az Agerpres hírügynökség Anca Sast, a PNL Bihar megyei szervezetének szóvivőjét.

A polgármesteri székért folyó versenyben a második az RMDSZ-es Cseke Attila 11,36 százalékkal, a harmadik pedig a PSD-s Emilian Pavel 7,71 százalékkal.

A városi tanácsosi listákra leadott szavazatok ekként oszlanak meg:

a PNL 65,3 százalékot, az RMDSZ 11,4 százalékot, a PSD 8,87 százalékot kapott. A jelenlegi állás szerint nem jut be a helyi önkormányzatba sem az USR–PLUS (3,93 százalék), sem az EMNP (3,73 százalék).

A többi pártnak még a voksok 2 százalékát sem sikerült megszereznie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik