2009. május 20., 09:252009. május 20., 09:25
A javaslatot az összes frakció támogatta, mivel a képviselők szerint az eddigi szabályozás igazságtalan volt, és hátrányosan megkülönböztette azokat a kismamákat, akik ikreknek adtak életet.
Az eddigi gyakorlat értelmében ugyanis a kismamák a született gyerekek számától függetlenül kapták a támogatást, azaz akkor is a 12 havi bérük átlagának 85 százalékát kapták meg havonta, ha kettes, hármas vagy négyes ikreket szültek.
Az indoklás szerint az országban évente mintegy 3500 ikerszülést regisztrálnak, ami nem jelent túlzott megterhelést az államkassza számára.
A szenátus már megszavazta a jogszabályt, mivel pedig a témában az alsóház a végső döntéshozó szerv, a jogszabály hamarosan hatályba lép.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.