Erdélyben tart előadásokat a 21. századi gyermeknevelésről Deliága Éva pszichológus

•  Fotó: Eventikum.ro

Fotó: Eventikum.ro

Öt napos erdélyi turné keretében tart előadásokat Deliága Éva magyarországi okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta a gyermeknevelés fontos kérdéseiről november 17. és 21. között – közölte az Eventikum rendezvényszervező szolgáltatás.

Krónika

2023. november 06., 16:392023. november 06., 16:39

Az előadások címe: Jól csinálom? – gyermeknevelés a 21. században. A turné keretében az érdeklődők

november 17-én Gyergyócsomafalván, 18-án Sepsiszentgyörgyön, 19-én Marosvásárhelyen, 20-án Székelyudvarhelyen és 21-én Csíkszeredában találkozhatnak az ismert szakemberrel,

aki többek közt a gyerekek viselkedéséről, a különböző tünetekről és a praxisában tapasztalt esetekről is beszélni fog, sőt gyakorlati gyermeknevelési tippeket is ad.

„Gyermekpszichológusként gyakran találkozom aggódó, kétségbeesett vagy éppen magukat tehetetlennek érző szülőkkel. A hétköznapjaikat a gyermek szeszélyei irányítják, görcsbe rándul a gyomruk, ha arra gondolnak, hogyan sikerül az aznapi nevelés, ugyanakkor eszköztelennek is érzik magukat. Úgy érzik, nem sikerül hatniuk gyermekükre, közben pedig mardossa őket a bűntudat, de szeretnének mégis jó szülők lenni” – vallja a szakember. Mint rámutat,

praxisa során jellemzően a dackorszakban lévő gyermekek szülei keresik fel, az elmúlt (világjárvány és háború által sújtott) években pedig jelentős mértékben megnőtt a szorongó gyerekek száma. Deliága Éva arra is rámutat, hogy mindennaposak a verbális vagy fizikai agresszió megjelenési formái az intézményekben, óvodákban, iskolákban.

„Előadásomban a pszichológiai tünetképzés lélektanáról, a viselkedéses nehézségek hátteréről lesz szó. Gyakorlatias tippeket, módszereket kaphatnak a szülők és nevelők a gyermeki akaratosság, a félelmek és az indulatok kezeléséhez”– fogalmaz a pszichológus. Az előadást egyaránt ajánlják gyakorló és leendő szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak vagy gyermekekkel dolgozó szakembereknek, akik szeretnék jobban megérteni a mai kor gyermekének jellegzetességeit, nehézségeit és szeretnék saját eszköztárukat bővíteni. A Jól csinálom? – gyermeknevelés a 21. században című előadásokra jegyeket online, a www.eventikum.ro oldalon lehet vásárolni, a fennmaradó jegyeket a szervezők a helyszínen értékesítik.

korábban írtuk

Atyai pofon helyett bizalommal teli szülő-gyermek kapcsolat. Kényes kérdésekről Deliága Éva gyermekpszichológussal
Atyai pofon helyett bizalommal teli szülő-gyermek kapcsolat. Kényes kérdésekről Deliága Éva gyermekpszichológussal

Míg régen az atyai pofon nevelő erejében hittek a szülők és a pedagógusok is, a mai modernebb gyereknevelésben inkább azokat az elveket valljuk, hogy érdemesebb a gyermekeket partnerként kezelni, és számukra elmagyarázni, hogy mi miért történik – mondja Deliága Éva magyarországi gyermekpszichológus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok