Beálltak. Winkler Gyula (előtérben): el tudjuk juttatni üzenetünket a közösséghez, hogy román nevek között van egy magyar név is
Fotó: Facebook/Winkler Gyula
Újabb szórványmegyében, Hunyadban is román pártokkal szövetkezve, közös listán próbálja bejuttatni jelöltjét a megyei önkormányzatba az RMDSZ. Winkler Gyula megyei elnök szerint tudatában vannak annak, hogy az eddig példátlan lépés miatt kritikákat is kaphatnak, de ez „egy életképes projekt”, melynek a következő négy évben pozitív eredményei lehetnek.
2020. augusztus 10., 17:262020. augusztus 10., 17:26
2021. április 13., 14:052021. április 13., 14:05
Beszterce-Naszód megyén kívül Hunyad megyében is román pártokkal koalícióra lépve próbálja bejuttatni jelöltjeit a megyei önkormányzatba az RMDSZ. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal (PNȚCD) kötött választási szövetségnek két célkitűzése van: közös megyei tanácsosjelölti listát, illetve egyetlen tanácselnökjelöltet állítanak a PNL-es Adrian Nicolae David személyében – mondta el a Krónikának Winkler Gyula, a szövetség megyei elnöke. Az RMDSZ jelöltjei a listán három helyet kapnak.
– vetítette előre a célt. Hozzátette, ez nemcsak egy megyei tanácsosi hely megszerzése: sokkal nagyobb annál, és szórványban „természetesnek érzi”, hogy román pártokkal szövetkezve próbálják megvalósítani célkitűzéseiket.
Emlékeztetett, az RMDSZ-nek 16 éve nem sikerül bejuttatnia jelöltjét a Hunyad megyei önkormányzatba. „Ennek egyszerű és banális oka van: a demográfiai súlyunk. A magyar közösség aránya 3,6–3,8 százalék között változott Hunyad megyében. 2004-től, amikor öt százalékos lett a bejutási küszön a helyi önkormányzatokban, ez nekünk lehetetlenné teszi a bejutást. Ezért ennyi év után úgy döntöttünk, hogy politikai, illetve választási szövetséget kötünk” – fogalmazott.
A választási szövetség mellett politikai megegyezést is kötöttek a liberálisokkal, mely tartalmazza céljaikat.
– mutatott rá Winkler Gyula a dévai magyar iskola, illetve a többi település magyar tagozatos iskoláinak, a magyar történelmi egyházak és a kulturális, hagyományőrző tevékenységet folytató civil szervezetek támogatását említve. Ezek ugyanis az elmúlt négy évben szinte egyáltalán nem kaptak támogatást a megyei büdzséből.
„Mert a megyei testületben nem volt jelen RMDSZ-es képviselő, aki ezt felkarolja” – indokolta a hiányt a megyei elnök. Mint mondta, Déván, Vajdahunyadon, Lupényban, Petrozsényban, ahol a szövetség jelen van az önkormányzatokban, ezt sikerült elérni, megyei szinten nem. „Ez a helyzet nem jó a magyar közösségnek, 16 éve nem vagyunk ott a megyei döntéshozatalban, nincs, aki elmondja az álláspontunkat” – érvelt a megyei elnök.
A Hunyad megyei választási szövetség sarkalatos pontja a dévai alpolgármesteri tisztség megőrzése is, mutatott rá, melynek fejében Déván és Petrozsényban a PNL jelenlegi elöljáróit támogatják az újrázásban. A megyeszékhelyen 2018-ban politikai tárgyalások útján sikerült elérni, hogy magyar alpolgármester legyen Pogocsán Ferdinánd Zoltán személyében.
– magyarázta Winkler, aki szerint a liberálisok vállalták, hogy megválasztása esetén polgármesterjelöltjük a következő négy évben is a magyar alpolgármesterrel dolgozik.
Az EP-képviselő szerint a szövetséget a liberálisok kezdeményezték, még a tavalyi év végén, de a megyei koalíció megkötésekor az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a tulipán a választási szövetség jelében is szerepeljen, és felkerüljön a PNL-es nyíl és a parasztpárti szem mellé.
– mondta Winkler.
Fotó: Facebook/Winkler Gyula
A megyei koalíció nem kizáró jellegű, hangsúlyozta, helyi szinten más pártokkal is együttműködhet a szövetség. Hunyad megyében 15 településen létezik RMDSZ-szervezet, és mindegyiken saját helyi tanácsosjelölti listát állítanak. Emellett minden községi vagy városi szervezet maga dönti el, hogy kit támogat polgármesternek, az RMDSZ-nek ugyanis nem lesznek saját polgármesterjelöltjei. Lupényban és Hobicaurikányban például a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjeit támogatják egy újabb mandátum megszerzésében, mivel ők elöljáróként eddig is segítették a magyar közösséget.
mondta Winkler Gyula. „Nem arról van szó, hogy az RMDSZ megyei vezetése szavazatokat tesz-vesz. Olyan szövetségeket kell kötnünk, olyan partnerekkel kell tárgyalnunk, akik akarják és képesek támogatni a célkitűzéseinket” – hangsúlyozta.
Kérdésünkre, hogyan magyarázzák meg majd a választóknak, hogy a magyar jelöltek neveit román nevek között kell keresniük, kifejtette:
A politikában nem tudunk másképp egyről a kettőre jutni, csak ha megkeressük a román szövetségeseket.” A jelenlegi nehéz kampánykörülmények között nem lesz könnyű ezt kikommunikálni – ismerte el az RMDSZ politikusa, de bíznak abban, hogy mindenkori partnereink, az egyházak, civil szervezetek is segítenek majd ebben.
A Beszterce–Naszód és Hunyad megyei választási szövetségek megkötése az RMDSZ országos vezetésének a jóváhagyásával történt. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ugyanis korábban úgy határozott, hogy kizárólag a Szövetségi Elnökség előzetes jóváhagyásával jöhetnek létre az önkormányzati választásokat megelőző, más politikai erőkkel megkötött, helyi vagy megyei jelölési vagy választási egyezségek – mondta el az MTI-nek Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője.
– indokolta ő is a döntést.
Mint arról beszámoltunk, Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ csatlakozott a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia Párt alkotta koalícióhoz, és az említett politikai alakulatokkal közös listán indul a megyei, illetve a Beszterce városi önkormányzati képviselői helyekért. „Ezáltal biztosítva van 12 év után a magyar képviselet a Beszterce-Naszód megyei tanácsban, valamint a Beszterce városi magyar tanácsos megtartása” – indokolta a döntést Décsei Attila megyei elnök.
A pénteken bejelentett koalíció a megyei tanácselnöki tisztségbe Emil Radu Moldovan jelenlegi PSD-s tanácselnököt jelöli, míg Besztercén Cristian Niculae a polgármesterjelöltje. A közös megyei tanácsosjelölti listán az RMDSZ-jelöltje a 6. helyen szerepel, míg a városi listán az 5. helyen van. Décsei Attila a Facebook közösségi oldalon közölt bejegyzésében úgy vélte, mindkét hely biztos befutónak számít.
A PSD–ALDE–Pro Románia román pártok alkotta koalíció negyedik tagjaként közös listán indítja jelöltjeit a besztercei és a Beszterce–Naszód megyei önkormányzat tanácsosi mandátumaiért az RMDSZ.
Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a 2016-os önkormányzati választások előtt egy televíziós interjúban még úgy fogalmazott: „mi soha nem kötöttünk választási szövetséget, 2016-ban sem lesz másképp. Egyrészt nem léphetünk koalícióra, mivel rögtön 8 százalékra ugrik a küszöb. Nincs, amiért ilyen szövetségeket, koalíciókat kötnünk, boldogulnunk kell saját erőnkből, és boldogulni fogunk”. Korábban Temes és Szatmár megyében fordult elő, hogy az RMDSZ más kisebbségek jelöltjeit is a saját listáján indította.
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.
Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.
Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.
Mintegy 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az országukban dúló háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – vont mérleget csütörtökön Florin Coman, a máramarosszigeti területi határrendészet vezetője.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő medencéjére.
Heves esőzések és a légköri instabilitás miatt több erdélyi megyére is sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Arról is tájékoztattak egyúttal, hogy folytatódik az időjárás lehűlése.
Immár aszfaltos úton kvadozó gyerekek motorbőgetése próbálja néha „túlkiabálni” a Reményik Sándor által bő egy évszázaddal ezelőtt versbe öntött vadvizek zúgását a ma is festői szépségű Radnaborbereken.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
szóljon hozzá!