Szilágyi Zsolt: önálló külpolitika kell

Ha Kolozsváron bokán rúgnak, Brüsszelben jajgatunk – foglalta össze tömören Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa a romániai magyar közösség európai uniós képviseletének jelentőségét azon a péntek esti kolozsvári beszélgetésen, amelyen Szilágyi Zsolt EP-képviselőjelölttel, a magyar összefogás listájának negyedik helyezettjével közösen vázolták elképzeléseiket arról, miért szükséges a brüsszeli képviselet, és milyen haszna lehet a romániai magyarság céljainak megvalósításában.

Balogh Levente

2009. május 25., 11:352009. május 25., 11:35

A kötetlen, közvetlen hangvételű „talk-show” nyitányaként Eckstein-Kovács Péter elmondta, az elmúlt két évtizedben jórészt azért nem lehetett hatékonyan küzdeni a nemzetközi fórumokon a magyar közösség jogaiért, mert azt a választ kapták: az RMDSZ kormányon van, hát próbálja ebből a pozícióból megoldani a problémákat. Szilágyi Zsolt szerint ugyanakkor a romániai magyarság már 1990-ben felhívta magára a világ figyelmét, amikor az RMDSZ második helyezést ért el a parlamenti választásokon, majd 1993-ban, amikor Románia európai tanácsi csatlakozása előtt memorandumban hívták fel a figyelmet a közösség sérelmeire.

Mint kifejtette, ezt követően valóban csökkent valamelyest a magyar közösség külpolitikai aktivitása, bár szakértői a román politikusok mellett továbbra is részt vettek az euroatlanti integráció előkészítésében. Ennek kapcsán leszögezte: az önálló romániai magyar külpolitikára nagy szükség van, az nem lehet annak függvénye, hogy az RMDSZ éppen hatalmon van vagy nincs. Ennek érdekében létre kellene hozni egy romániai magyar külpolitikai think tanket, amelynek a stratégiák kidolgozása és a fennálló viszonyok értelmezése lenne a feladata. Mint elmondta, e külpolitika nem alapulhat ugyanakkor kizárólag a sérelmeken, bár azok ismertetése is fontos. A beszélgetés során – amelyen szó esett még az értelmiség szerepéről és felelősségéről a politikai életben, valamint arról is, miért szükséges az autonómia és milyen eszközökkel lehet megkísérelni annak megvalósítását – elhangzott: a külföld előtt azt kell hangsúlyozni, hogy a romániai magyarság mindvégig békésen küzdött az autonómiáért, mint ahogy azt is, hogy az önrendelkezés stabilizáló tényezőként hat Romániában.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont