Szemétszedési kihívás, csemeteültetés: egyre „zöldebbé” válik a KMDSZ-diáknapok

•  Fotó: KMDSZ

Fotó: KMDSZ

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezőcsapata már javában készül a diáknapozókkal együtt a 29. KMDSZ Diáknapokra, közben az egyetemisták kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra.

Krónika

2024. április 16., 17:152024. április 16., 17:15

Amint a KMDSZ közölte, idén a tavalyinál is több, rekordszámú csapat vesz részt a diáknapokon,

a tervek szerint 2269 magyar egyetemista fogja ellepni a kolozsvári Törökvágást májusban, az 1100 szimpatizánssal együtt.

•  Fotó: KMDSZ Galéria

Fotó: KMDSZ

„A népes szervezőcsapat is erre készül, 150 szervező (a SzervezTeam csapat tagjai) fogott össze azért, hogy az idei rendezvény a lehető legsikeresebb legyen. A tavaly először bevezetett, ECO elnevezésű területre vonatkozó elképzeléseiket idén is továbbviszik a szervezők, ezzel is színesebbé és környezettudatosabbá téve a diáknapokat. Mivel a résztvevői tábor évről évre gyarapszik, ezzel együtt az esemény ökológiai lábnyoma is nő. Az ECO terület célja idén az, hogy különböző játékokkal, kihívásokkal mozgósítsa ezt a hatalmas diáktömeget, és felhívja a figyelmet a környezetvédelem, az újrahasznosítás és a takarékoskodás fontosságára” – szerepel a KMDSZ közleményében.

Az első ilyen projekt a már tavaly elkezdett szemétszedős kihívás, amelynek célja, hogy a 4 csapatból álló diáknapos „klánokat” arra sarkallják, hogy együtt tisztítsák meg Kolozsvár elhanyagoltabb, hulladékkal teli részeit.

•  Fotó: KMDSZ Galéria

Fotó: KMDSZ

A SzervezTeam március 27-én már teljesítette ezt a kihívást, ugyanis együtt kitakarították Kolozsvár egyik közkedvelt helyszínét. A szemétszedésen kívül idén több zöld projektben is részt vesz a 29. KMDSZ Diáknapok szervezői csapata, ilyen volt árprilis 15-én a Kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetemmel közreműködésben megszervezett faültetés és kertrendezés az Írisz negyedben. A Terra Gloria Alapítvány és az egyetem közreműködésével, illetve Kolozsvár Polgármesteri Hivatala kezdeményezésére

a kolozsvári magyar diákság gyümölcsfákat ültetett, a kialakított helyszín pedig közösségi kertként fog működni a jövőben.

•  Fotó: KMDSZ Galéria

Fotó: KMDSZ

A SzervezTeam szám szerint 150 csemetét ültetett el Kolozsvár szélén, együtt dolgozva az egyetem tanáraival és diákjaival. További részletek a diáknapok Facebook- és Instagram-oldalán, valamint a SzervezTeam Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak.

korábban írtuk

Rekordrészvétel körvonalazódik Erdély legnagyobb magyar diákrendezvényén
Rekordrészvétel körvonalazódik Erdély legnagyobb magyar diákrendezvényén

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség legnagyobb rendezvényére, a május 8. és 12. közt tartandó KMDSZ Diáknapokra idén még több egyetemista jelentkezett, mint a tavalyi eseményre – közölte a szövetség.

korábban írtuk

Síppal, dobbal, életerővel – „Birtokba vették” a magyar egyetemisták Kolozsvár Főterét (képriport videóval)
Síppal, dobbal, életerővel – „Birtokba vették” a magyar egyetemisták Kolozsvár Főterét (képriport videóval)

Síppal, dobbal, elsöprő erejű fiatalos lendülettel kezdődött meg szerdán délelőtt Kolozsvár főterén a több mint 3000 magyar egyetemista részvételével szervezett KMDSZ-diáknapos rendezvénysorozat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.

A világ legértékesebb márkái: bekerült a top 100-ba a ChatGPT
2025. augusztus 16., szombat

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak

Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.

Turistaként őseid nyomában: új kínálat az elvándoroltak leszármazottainak
2025. augusztus 14., csütörtök

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése

A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.

Elkezdődött az ország első vasúti bicikliútvonalának kiépítése
2025. augusztus 13., szerda

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított

Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.

Kiugrott és megszökött a mozgó mentőautóból egy gyanúsított
2025. augusztus 12., kedd

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén

A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.

Tánc és dallamok kavalkádja: öt ország hagyományai találkoznak Kolozsvár főterén
2025. augusztus 11., hétfő

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron

A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.

Untold X: csaknem félmillióan buliztak Kolozsváron
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába
2025. augusztus 10., vasárnap

Tonnaszámra ömlik a kábítószer Romániába

2025. augusztus 10., vasárnap

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?

Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.

Alkohol, az úszni tudás hiánya, felelőtlenség – miért fulladnak vízbe ilyen sokan Romániában?
2025. augusztus 09., szombat

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből

Az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű, óránként 60-70 hullást produkáló meteorraj a Perseidák, de ezenkívül is sok más üstökösraj van még, amelyek hullócsillagoknak nevezett por- és törmelékfelhőt hagynak maguk után.

Hullócsillag-vizsgáló: augusztusban láthatunk a legtöbbet Szent Lőrinc könnyeiből
2025. augusztus 08., péntek

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit

Fesztiválhangulat lengi be ezekben a napokban Kolozsvárt, ahol csütörtökön délután megkezdődött Kelet-Közép-Európa legnagyobb, az egész kincses városra, sőt a környékére is kihatással bíró elektronikus zenei fesztiválja.

Így buliznak ők. Már az első napon több mint 100 ezren lépték át az Untold kapuit