Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel Nagyváradon és Szatmárnémetiben

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/Balázs Attila

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Balázs Attila

Két héten belül felszerelnek két hulladékgyűjtő gátat a Sebes-Körösön, illetve a Szamoson, hogy a folyókon felgyülemlett szemét ne jusson át Magyarországra – jelentette be szerdán Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Krónika

2022. február 23., 16:182022. február 23., 16:18

A Bihar megyei illetékes a prefektúrán tartott találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízügyi igazgatóság alkalmazottai gyakorlatilag a „vizek szemetesei” lettek, hiszen rendszeresen össze kell gyűjteniük a PET-palackokat és egyéb hulladékot a Szamos és a Körösök vízgyűjtő medencéjében, hogy ne juthasson át Magyarországra.

Pásztor Sándor szerint a határ menti folyókon nyolc szemétgyűjtő gátat készülnek felszerelni a hulladék feltartóztatására, ezekből három berendezés már idén elkészül.

Két hulladékgyűjtő gátat a következő két hétben adnak át Nagyváradon, illetve Szatmárnémetiben,

idézte az illetékest az Agerpres. Az igazgató szerint a holland és román kormány, illetve civil szervezetek támogatásával beszerzett felszerelések csütörtökön érkeznek meg. Ezeket elsőként az ország nyugati részén szerelik fel,

Pásztor szerint ugyanis a határ menti övezetben 30–50 alkalmazott kénytelen rendszeresen kihalászni a folyókon úszó szemetet, hogy ne juthasson át a szomszédos Magyarországra.

A probléma az utóbbi években vált akuttá, de a Körösökön javulni látszik, a Szamos mellett a Túr, a Kraszna és a Tisza térségében ölt nagy méreteket, mondta Pásztor. A Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tanácsosaként is tevékenykedő illetékes emlékeztetett, hogy tavaly tanácskoztak a magyarországi hatóságokkal a határ menti folyókon érkező hulladék csökkentése érdekében, ennek a megállapodásnak az eredménye a mostani befektetés.

korábban írtuk

Magyar minta alapján gátolnák a román hatóságok a határon átnyúló folyószennyezést
Magyar minta alapján gátolnák a román hatóságok a határon átnyúló folyószennyezést

Magyarországi gyakorlat átültetésével kívánják megakadályozni, vagy legalábbis elejét venni a román hatóságok a határon átnyúló folyószennyezésnek.

Pásztor Sándor emlékeztetett, hogy egy 1,6 millió értékű hidrotechnikai berendezés működésben van Nagyszalonta mellett.

Hozzátette, bár a Körösök Vízügyi Igazgatóság méret szempontjából csak a 10. a romániai területi vízügyi hatóságok listáján, ennek a felügyelete alatt van a legtöbb gát, melyeknek köszönhetően az utóbbi időben ritkábbak az árvizek Bihar megyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban

Konfliktus tört ki egy kereskedelmi cég alkalmazottai között a harmadik műszakban Nagybányán, rendőröknek kellett beavatkozniuk – tájékoztatott szombat este Florina Meteș, a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Összebalhéztak a román alkalmazottak vendégmunkás kollégáikkal egy erdélyi gyárban
2025. augusztus 23., szombat

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát

Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

Mezőméhesi nőgyilkosság: Németországban fogták el a gyanúsított volt bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon
2025. augusztus 23., szombat

Megnyitották a nyári bobpályát Predeálon

2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván
2025. augusztus 23., szombat

Kígyó mart meg egy nőt Nagyilván

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről