Székelyudvarhely: Grünstein marad az elnök

Szabálytalannak minősítette a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság (SZSZFB) a székelyudvarhelyi RMDSZ március 4-i küldöttgyűlését, amelyen Fehér Istvánt választották a városi szervezet elnökévé. A testület május 5-i határozata értelmében továbbra is Grünstein Szabolcs marad az elnök, azonban információink szerint Fehér fellebbezni készül a döntés ellen.

2010. május 12., 08:492010. május 12., 08:49

A március 4.-i küldöttgyűlésről – amelyet 56 személy kezdeményezésére Bunta Levente udvarhelyszéki RMDSZ-elnök hívott össze –, az SZSZFB megállapította: rendellenesen zajlott le, ugyanis a szabályzat értelmében a küldöttgyűlés összehívását a tagság egyharmada, az udvarhelyszéki RMDSZ választmánya vagy a területi elnök kezdeményezheti.

A határozatban kiemelik: a kezdeményező 56 személy úgy értelmezi a szövetség alapszabályzatának a területi választmányra vonatkozó szakaszait, mintha azok a városira vonatkoznának. Grünstein Szabocs elnöki tisztségéből való felfüggesztését szintén szabálytalannak minősíti a bizottság, mely szerint az alapszabályzat erre más eljárást irányoz elő. „Egyértelmű, hogy ezek a feltételek jelen esetben nem teljesülnek” – olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott dokumentumban.

A Bíró Enikő elleni szankcióról az SZSZFB megállapította, ez akkor sem lenne érvényes, ha a március 4-i küldöttgyűlés nem minősült volna rendellenesnek, ugyanis ezt egyetlen végleges etikai és fegyelmi bizottsági döntés sem alapozza meg. A bizottság ugyanakkor érvénytelennek minősíti Fehér István megbízott elnökké való kinevezését is, mely szerintük ellentmond az alapszabályzatnak.

Benedek Árpád Csaba, a március 4-én megválasztott egyik alelnök nem fogadja el a döntést. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy az SZSZFB úgy hoz döntéseket, hogy csak az egyik fél véleményét hallgatja meg, dokumentumait vizsgálja át” – nyilatkozta a Krónikának a politikus.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron