Fotó: A Szatmár megyei Salvamont Facebook-oldala
A Szatmár Megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat az elmúlt három évben „feltette” Szatmár megyét a hegyi turizmus térképére. Mindezt terepmunkával, új turistautak kijelölésével, illetve szó szerint is: egy nyomtatott és digitális formában elérhető turistatérképet készítettek.
2021. február 28., 18:522021. február 28., 18:52
2021. február 28., 18:542021. február 28., 18:54
„Minden tekintetben úttörő munkát végeztünk, ugyanis
– jelezte a Krónikának Boér Ádám, a Szatmár megyei Salvamont önkéntese. – Míg a Kiskövesen (1200 m) pár évvel ezelőtt csak nagyon kevés tapasztalt túrázó fordult meg, addig a jelzett és engedélyezett turistautak megjelenésével, kedvező időjárás esetén, akár száznál több kiránduló is meglátogatja a megye legmagasabb csúcsát egy hétvége alatt.”
Szatmár és környéke sokak által síkvidékként ismert, viszont a megye területét a Keleti-Kárpátok két hegysége is érinti: a Máramarosból átnyúló Gutin-hegység Kőhát-gerince, illetve az Avas-hegység teljes láncolata. A Kőhát-gerinc Lunaforrás közeli szakaszait csak a környékbeli, tapasztalt túrázók közelítették meg. Az Avas-hegység még a Szatmár megyei kirándulók számára is ismeretlen terep volt.
Fotó: A Szatmár megyei Salvamont Facebook-oldala
„A Kőhát-gerincen eddig létrehozott tíz engedélyezett turistaút mellett az elmúlt évben sikerült megtörni a jeget az Avas-hegységben is: befejeztünk négy vadonatúj turistautat Tamásváralja és Batarcs községek határában.
– részletezte Boér Ádám. Jelezte ugyanakkor, hogy a törvényes előírások szerinti kijelölés a legnehezebb része a munkának, mivel legtöbbször teljesen szűz területeken dolgoznak, és gyakran megesik, hogy bizonyos szakaszokon még járható ösvény sem található, ezért gyalogutat kell vágniuk a vadonon keresztül.
Fotó: A Szatmár megyei Salvamont Facebook-oldala
„Nehéz, de ugyanakkor szép feladat hozzáférhetővé tenni és megismertetni Szatmár megye természeti szépségeit.
– fogalmazott a Szatmár Megyei Salvamont hegyimentő-szolgálat önkéntese.
A járványhelyzet miatt az átlagosnál több turistát vonzottak a hegyek, mivel kikapcsolódást és szórakozást nyújthat a család minden tagjának. Az elmúlt év során a jól kijelölt és karbantartott turistautaknak köszönhetően elenyésző számú, könnyebb balesetekkel kellett számolnia a Szatmár Megyei Salvamontnak.
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Több mint 60 katonai tűzoltót mozgósítottak csütörtökön egy szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központban keletkezett tűzesethez, de önkéntes tűzoltóbrigádok segítségére is szükség van.
A város szülöttjének, Prielle Kornélia színésznőnek, Petőfi szerelmének avatnak emlékszobát a Máramarosszigeti Magyar Napokon. A hétvégi, három napos rendezvényről a szervezőket kérdeztük.
Új, professzionális konyhai berendezésekkel szerelték fel az aradi Csiky Gergely Főgimnázium bentlakásának konyháját, aminek köszönhetően gyorsabban, nagyobb mennyiségben és költséghatékonyabban tudják majd előállítani a napi menüket az étkezdében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)