Fotó: MTI/Kiss Gábor
A Kolozs megyei Szamosújváron érseki szentmise keretében szentelték fel pénteken az Európai Unió, valamint a román és magyar kormány támogatásával felújított egykori ferences templomot – számolt be a romániai magyar katolikus egyházmegyék közös portálja, a Romkat.ro.
2021. október 08., 19:052021. október 08., 19:05
2021. október 08., 19:092021. október 08., 19:09
Mivel teljes körű felújítás történt és mivel sem az 1758-as építés idejéről, sem a templomot 1857-ben elpusztító tűzvész utáni felújítás idejéről nem található feljegyzés szentelésről, Kovács Gergely érsek felszentelte az épületet. Korábbi védőszentje, Alcantarai Szent Péter mellé új védőszentet is kapott a Magyarok Nagyasszonya személyében.
Soltész Miklós államtitkár a román kormánynak, Szamosújvár román vezetésének és a román embereknek is köszönetet mondott
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Szentbeszédében Kovács Gergely érsek kitért arra, hogy az ősök hite mellett a jelenben élőkét is meg kell ünnepelni, hiszen élő hitre volt szükség az épületegyüttes felújításához. Arra kérte a szamosújvári közösséget, hogy a megújult templom ne csak Isten, hanem a hívek otthona, az összetartozásuk helye is legyen.
A szentmise végén mondott beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: évekkel ezelőtt kilátástalannak tűnt a leromlott állapotban levő templom, kolostor és gyülekezeti ház felújításának feladata.
Hozzátette azonban, hogy a kilátástalan helyzetekért is hálát kell adni, mert „az azokból való kilábalás, a nehéz helyzetek megoldása erőt ad mindannyiunknak”. Felidézte: a magyar történelem kilátástalan helyzetek sorozata, amelyekből mégis fel tudott állni a nemzet.
Közös feladatnak tartotta az egymásnak okozott történelmi sebek gyógyítását és a közös célokért való összefogást.
Utóbbiak sorában a fiatalokat elcsábító „önző nyugati politikával” szembeni fellépést, a fiatalok otthon tartását említette.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
„A magyar kormányra mindig is számíthatnak, de van egy kérésünk, jövő áprilisban mi is számítunk önökre” – jegyezte meg az államtitkár a magyarországi parlamenti választásokra utalva.
Amint a Romkat.ro közölte: a templom és kolostor felújításának összköltségvetése 20,89 millió lej volt, ennek nagyobb részét az Európai Unió biztosította.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
1 hozzászólás