2007. február 02., 00:002007. február 02., 00:00
„Rendkívül fontos lenne,hogy ez alkalommal személyesen is találkozhassunk, hogytevékenységünkről, a népszavazásjellegéről, lehetőségeinkről, törekvéseinkrőltájékoztassuk Önt” – fogalmazott Fodor. AzSZNT elnöke levelében utal arra is, hogy SólyomLászló több alkalommal is hangsúlyoztaelkötelezettségét a határon túlimagyarság iránt, éppen ezért fontosnaktartja, hogy Magyarország első számúközméltóságát tájékoztassáka Székelyföldön indított, belső népszavazáscéljáról, illetve eredményeiről. „Arrólszeretnénk tárgyalni, hogy az anyaország hogyantudná segíteni a területi autonómiáértfolytatott harcunkat” – nyilatkozta Ferencz Csaba SZNT-alelnök.Tulit Attila, a szervezet másik alelnöke szerint jólenne, ha Sólyom László legalább egynapig maga is részt venne a belső népszavazáson.
Február 10–25. közöttSepsiszék mind a 43 településén megszervezia mozgóurnás véleménynyilvánítónépszavazást a Sepsiszéki Székely Tanács.Tizenöt nap alatt a szavazóbiztosok mintegy 85 ezerválasztási joggal rendelkező polgárt keresnekmajd fel lakásukon. Az autonómiareferendum szervezőifelkérik a térség vállalkozóit,illetve magánszemélyeit, hogy – lehetőségeikfüggvényében – támogassák arendezvényt, illetve önkéntes szavazóbiztosokjelentkezését is várják.
Fodor Imre szerint eddig a Székelyföldlakóinak mintegy 10 százaléka nyilvánítottvéleményt az autonómia ügyében, amegkérdezettek 99,52 százaléka igennel válaszoltarra a kérdésre, hogy „Akarja-e, hogy a Székelyföldautonóm státust kapjon, s a település, aholél, ehhez tartozzon?”. Február–márciusfolyamán újabb térségekben szervezik mega belső népszavazást.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.