Soltész Miklós: köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért

Soltész Miklós

Soltész Miklós a Szent Miklós-templom búcsús szentmiséjén és körmeneten vett részt Gyergyószentmiklóson

Fotó: Gergely Imre

Köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért és az elmúlt 15 év nagyszerű együttműködését – mondta a 2004-es népszavazásra emlékeztetve Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Gyergyószentmiklóson.

Krónika

2024. december 06., 14:402024. december 06., 14:40

2024. december 06., 15:082024. december 06., 15:08

„Köszönöm minden erdélyi, székelyföldi, partiumi magyarnak, minden Kárpát-medencében, de nem a jelenlegi Magyarországon élő magyarnak, hogy meg tudtak bocsájtani a húsz évvel ezelőtti bűnért” – fogalmazott az államtitkár.

A KDNP-s politikus a Szent Miklós-templom búcsús szentmiséjén és körmeneten vett részt a székelyföldi városban.

A templomban mondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott: háromszoros köszönettel érkezett, amit három keresztény érték köré csoportosít: a megbocsátás, a küzdelem másokért és a cselekvő szeretet.

A 2004. december 5-i népszavazásra emlékeztetve rámutatott: nem szabad feledni, „nagy bűn volt”, a trianoni békediktátum után voltak olyanok, akik ahelyett, hogy magukhoz ölelték volna „az elszakított testvéreket”, újra elszakították őket. „Köszönöm a megbocsátást, az elmúlt tizenöt évnek a nagyszerű együttműködését” – mondta a külhoni magyarokra utalva Soltész Miklós.

Ünnepi beszédében a második keresztény értéket – küzdelem másokért – említve megköszönte az erdélyi magyaroknak a múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon tapasztalt „kiállást” is.

„Ha önök nem álltak volna ki a közösségért, akkor bizony a húsz évvel ezelőtti tragédia most folytatódhatott volna, de már itt, országon belül” – fogalmazott. Megköszönte, hogy sokan elmentek szavazni, és ismét lesz hathatós magyar képviselet a bukaresti parlamentben, „bármekkora is lesz a küzdelem”. A politikus sok erőt kívánt ehhez a választottaknak.

A harmadik keresztény értéket, a cselekvő szeretetet említve a jelenlévő fiataloknak mondott köszönetet,

mivel az elmúlt időszakban „gyakorolták Szent Miklós üzenetét” és közel 2000 csomagot „gyűjtöttek össze” rászoruló családok részére. Ez ne egyszeri dolog legyen – biztatta őket –, „minden nap, héten, hónapban” próbálják gyakorolni, és akkor a boldogság, öröm, a közösség tisztelete és szeretete is velük lesz.

Soltész Miklós beszédében arra is kitért, hogy Gyergyószentmiklós júniusban megválasztott polgármestere, Nagy Zoltán visszaadná a város régi fényét, és szerinte „adódik, hogy miből”. Rámutatott: ha a szeretet lángja egy kisázsiai városból elindulva bejárta a világot és üzenete megmaradt, akkor most, egy székelyföldi kisvárosból kiindulva is meg lehet ezt tenni.

„El lehet indulni Budapest fele, Bukarest fele és Vászló (Vaslui) fele, keletre. Mindenhol gyakorolni lehet azt az üzenetet, amit Szent Miklóstól kaptunk, és amit ez a város – hála Istennek – évszázadok óta őriz” – zárta beszédét az államtitkár, a névadó szent védelmét kérve a városra és a Gyergyói-medence népére.

Az online is közvetített búcsús szentmisét Korzenszky Richárd emeritus perjel, a Tihanyi Bencés Apátság volt elöljárója celebrálta.

Szentbeszédében felidézte a gyerekkori Mikulás-várás izgalmait, és rámutatott: a legnagyobb ajándék Istentől, amely által az emberek iránti szeretete nyilvánul meg, maga Jézus Krisztus.

Közölte, hogy nem csak várni kell az ajándékot, magának az embernek is ajándéknak kell lennie. „Csak az odaadó, ajándékozó életnek van értelme” – húzta alá.

Dávid György főesperes-plébános házigazdaként arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években kezdték jobban megismerni az egyházközség kincseit, és a napokban mutatták be a 15. század elejéről származó Pieta-szoabrot, amelyet jövőre restaurálnak.

A szentmise után a hagyományos körmenetet is megtartották, a templomban őrzött Szent Miklós-szobrot végighordozták a város főterén. Noha a főesperes elmondása szerint a szakemberek aggódnak a többszáz éves szobor állapotáért, idén is ezt kísérték a hívek a körmeneten.

Gyergyószentmiklóson a város névadójának napját követő hétvégén tartják a városnapokat is, amikor kulturális, sport- és szórakoztató rendezvényekkel ünnepelnek.

korábban írtuk

Nacsa Lőrinc: a magyar kormány azon dolgozik, hogy 2004. december 5-e soha többet ne történhessen meg
Nacsa Lőrinc: a magyar kormány azon dolgozik, hogy 2004. december 5-e soha többet ne történhessen meg

A magyar kormány azon dolgozik, hogy 2004. december 5-e soha többet ne történhessen meg, és a nemzetellenes politika soha ne kapjon többséget Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok