Fotó: Pixabay.com
Kétmilliárd euróba kerül a megvalósítása, kisajátításokat és épületbontásokat is feltételez a Szászfenes–Kolozsvár-metróvonal, melynek megvalósíthatósági tanulmányát, az anyagi és műszaki mutatókat hétfőn rendkívüli ülésen hagyta jóvá a helyi tanács. Emil Boc polgármester rámutatott: ez egy „22. századi projekt”, mely csak a közösség összefogása révén valósulhat meg.
2021. november 22., 18:552021. november 22., 18:55
2021. november 22., 22:222021. november 22., 22:22
„Nem mára vagy holnapra szól, ez a 22. század projektje” – jellemezte a kolozsvári metróvonal tervét a tegnapi tanácsülést megelőző felszólalásában Emil Boc polgármester, aki szerint a kincses város lakossága valójában hosszú távon profitálhat a földalattiból.
Emlékeztetett, évekkel ezelőtt épp a Szociáldemokrata Párt (PSD) kérte, hogy építsenek földalattit a kincses városban, és aláírásokat is gyűjtött e célból. 2017-ben derült ki, hogy szakmailag is megvalósítható, így az elmúlt években elkezdték elkészíteni a szükséges dokumentációt. Boc szerint a városi közszállítás szempontjából öt lehetséges megoldást elemeztek, a könnyűmetró mellett a nehézmetró, a villamos és a busz is szerepelt alternatívaként, végül az első bizonyult a leghatékonyabb megoldásnak a kincses város problémájára. Hiszen a villamos kevesebb utast bírna el, csak a metró utasainak felét tudná behozni, még ha egymást is érnék a szerelvények, de a Helyi Érdekeltségű Vasút (HÉV) sem lenne annyira hatékony, mint a metró, mondta a polgármester.
„Semmilyen metró a világon nem kifizetődő anyagilag, a londoni sem” – válaszolt a metró tervét érintő kritikákra Emil Boc, aki szerint ha így lenne, a földalattikat magáncégek építenék. A közszállítás sem kifizetődő, de stabil és hosszú távon fenntartható, kevésbé szennyez, ezért fektetnek bele világszerte, tette hozzá.
Boc szerint a metró terve hosszú távon befektetéseket, olcsó közlekedést, élhető várost, egészséges közösséget eredményez.
Fotó: Facebook/Emil Boc
Rámutatott, az elemzéseket a szakemberek készítették, a projekt megvalósítható, és nem arról szól, hogy ő személyesen akarja. „A metróhoz mindenki ért, mint a focihoz, de a szakemberekre kell hallgatni. Ahogy a járvány esetében is, hiszen a vakcinákhoz is mindenki ért, de a tudomány adja meg a megoldást” – vont párhuzamot Boc.
Az elöljáró valamennyi pártnak megköszönte, hogy ilyen vagy olyan módon segítette a metró tervét, többek között az RMDSZ-nek is, mely szerinte országos és helyi szinten is stabil koalíciós partnerként támogatta a projektet.
Elmondta, a kolozsvári és bukaresti metróvonal és az autósztrádák a PNRR révén, míg a körgyűrű és a HÉV a szektoriális szállításügyi operatív programok révén valósulhatna meg. Hangsúlyozta, hogy a többi kolozsvári infrastrukturális projekt is folytatódik. Zárásként elmondta: a terv megvalósítható, de ehhez összefogásra van szükség, a teljes közösség projektje kell legyen.
„Csak együtt vagyunk erősek, a sokszínűség mellett fontos, hogy egy irányba haladjunk” – próbálta meg együttműködésre bírni az online ülésen jelen lévő 27 tanácsost Boc.
Ionel Oprea, a tervező konzorcium, a SWS – Systra – Metrans társulás képviselője a projekt ismertetésekor elmondta: az első, Szászfenes–Kolozsvár-metróvonal becsült összköltsége közel 2 milliárd euró. A metróvonal 21 kilométeres lesz, amelyet – a megvalósíthatósági tanulmány szerint – 2030-ban naponta több mint 160 ezer utas vesz majd igénybe.
A metróvonal 19 megállóval és egy felszíni kocsiszínnel rendelkezik majd, ahol 26, egyenként háromvagonos, 51 méter hosszú, 540 férőhelyes szerelvényeket állomásoztatnak. Ez egyben szerviz is lenne, bárminemű karbantartási munkálatot el lehet majd végezni itt.
Fotó: Kolozsvár polgármesteri hivatala
A kolozsvári földalatti hatékonysága e tekintetben a londoni metróéhoz hasonló, hangzott el. Az alagutak fúrása a föld alatt zajlik önműködő berendezésekkel, az építőtelepeken lenne csupán felszíni munka, ahol kihozzák a kinyert földet, illetve kialakítják a megállókat, hangzott el. Ugyanakkor az alagutakban is ki kell alakítani vészkijáratot, ha valamiért megállna a szerelvény. Oprea rámutatott, a fúróberendezést nagyon drága megállítani, így a felszínen is biztosítani kell annak folyamatos működtetését.
Ionel Oprea hangsúlyozta, bár kisajátításokat és bontásokat is feltételez, a projekt nem érinti a belvárosi műemlék épületeket, egyetlen, történelmi szempontból fontos ingatlant sem kell lebontani. Példaként a Szent Péteri-templomot említette, ahol a két párhuzamos metróvonal körbefogja majd az istenházát, hogy még véletlenül se tegyen kárt benne. Elhangzott, hogy 130 ezer négyzetméter magánterületet kellene kisajátítani, míg
Oprea a projekt anyagi vonzatáról elmondta, hogy a finanszírozás európai uniós alapokból érkezik a szállítási minisztériumon keresztül, a haszonélvező pedig a kolozsvári és szászfenesi önkormányzat alkotta konzorcium. Elhangzott, a Mărăști negyedben, az IRA környékén 25 százalékkal többe kerül majd az eredeti projekt, a környéken felfedezett sótömb miatt, így itt speciális megoldásokra volt szükség.
Jelentős akadálynak ütközött a kolozsvári metró terve, ugyanis sólelőhelyet találtak a nyomvonalán. Az egyébként cseppet sem meglepő felfedezés nemcsak a kivitelezési időt tolhatja ki, a kiadásokat is jelentősen növelné.
Fotó: Videófelvétel
A projekt során fákat is ki kell vágni, például az Unirii úton, de az ígéret szerint ezeket pótolják. Elhangzott, bár a beruházás nem hoz profitot, szociális, környezetvédelmi és gazdasági szempontból megtérül. A következő lépés, hogy a szállítási minisztérium tárcaközi bizottság elé viszi a projektet, és megszületik a kormányhatározat. Mint elhangzott, a finanszírozás nem a kolozsvári önkormányzat, hanem a szállítási tárca révén történne, uniós támogatásból, illetve hitelből, melyért szintén a kormány vállal kezességet.
A határozattervezethez hozzászóló tanácsosok többek között azt kifogásolták, hogy túl hamar kellett végigrágni magukat a több száz oldalas dokumentáción, és úgy vélték, a testületnek nem kellene ilyen erőltetett menetben elfogadni egy ilyen fontos, a város teljes lakosságát és arculatát érintő projektet.
Volt, aki úgy vélte, a projekt valós kockázata, hogy a metrónak nem lesz elegendő kihasználtsága. Felrótták a városvezetésnek, hogy miközben eddig a villamos- és autóbusz-közlekedést fejlesztette, most bevállal egy olyan projektet, mely 15 évre megnehezíti a városlakók életét. Emil Boc csípős válaszában a demokrácia működését ecsetelte, rámutatva: a legitimitás a szavazatok révén születik, míg a tervek mögött szakértői vizsgálatok állnak.
Fotó: Videófelvétel
A tanácsosok közül többen azt vetették a tervező és a városvezetés szemére, hogy csak az optimista forgatókönyvvel számol, a negatívval nem. Például nem gondol arra, hogy csak a Kálvária-domb régészeti feltárása több időt vehet igénybe, és ez kitolhatja az eredeti ütemezést. Ahogy az egyéb, menet közben felszínre kerülő problémák sincsenek beütemezve, holott elnapolhatják az eredeti ütemtervet, és veszélyeztethetik a finanszírozást.
Közvitára bocsátotta a kolozsvári önkormányzat a metróterv véglegesnek szánt projektjét. A tervezők ez alkalomból számos részletet ismertettek.
A metróvonal tervének vitája több mint három és fél órát tartott, a határozattervezetet végül 24 támogató és 2 ellenszavazattal elfogadta a helyi tanács.
Csupán a szükséges összeg harmadát, 300 millió eurót kap az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében a kolozsvári metró grandiózus terve. Emil Boc polgármester szerint nincs ok aggodalomra, a nagyberuházást ugyanis több forrásból finanszíroznák.
A tervezett metróvonal 21,03 kilométer hosszú lesz, és Szászfenest köti össze a Szentgyörgyhegyi/Muncii út végével a Főtér, illetve a Mărăşti tér érintésével. A földalatti Szászfenesen 6,3 kilométer, Kolozsváron 14,7 kilométer hosszú lesz. A 19 megálló és a depó Szászfenesen a Şesului de Sus, a Teilor utcában, az Eroilor utca környékén, az Abatorului utcában, a szászfenesi kaszárnyánál, a megépítendő Regionális Sürgősségi Kórháznál és a Răzoare utcánál, majd Kolozsvár területén a Szent János úton, a Kalányos/Primăverii utcában, a Monostori úton, a Mócok útján, az Unió/Memorandumului utcában, a Főtéren, a Magyar utcában/B-dul 21 decembrie 1989, a Bocskai/Avram Iancu téren, ismét a Magyar utcába, a Mărăşti téren, a Szamosfalvi/Aurel Vlaicu úton, a Bodza-szoros/Beiuşului utcában, a Szentgyörgyhegyi/Muncii sugárúton, és a Szopori úton épül meg.
A metrószerelvények 3 kocsival közlekednének minden 90 másodpercben, így óránként maximum 21 600 személyt szállíthatnának. A Mărăşti tér után a metró kettéágazik, egyik ága a Szentgyörgyhegyi út, másik ága pedig Szopor felé tart. A projekt megvalósítására előirányzott 128 hónap első szakasza, a 2020 májusa és 2021 októbere közötti, előzetes tervezési időszak már eltelt, a licit időszaka jövő év decemberéig tart, a kivitelezésre 96 hónap jut.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!