Sertésfarmot működtet az aradi börtön, több mint tízmillió lejjel „hizlalták” a rabok az intézmény bankszámláját

sertésfarm

Az aradi börtön egy archív felvételen. Az intézmény egy sertésfarmot is működtet

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az Aradi Szigorított Fegyintézetben fogvatartottak a – különböző cégeknél, illetve a börtön sertésfarmján végzett – munkájuk során valamivel több mint tízmillió lejjel gyarapították az intézmény jövedelmét tavaly. A kétmillió eurót meghaladó összeg 30 százalékkal nagyobb bevételt jelent, mint amit 2023-ban elértek.

Pataky Lehel Zsolt

2025. január 29., 13:302025. január 29., 13:30

A 2024-es esztendőben 197 „bentlakó” végzett munkát különböző cégeknél: építkezéseken, gyárakban vagy műhelyekben dolgoztak – mondta George Andrei Băețan, a fegyintézet sajtószóvivője az Agerpres hírügynökségnek. Több tucatnyi elítélt dolgozik a börtön és egy magánvállalat által közösen működtetett sertésfarmon, amelyet a magyar határ melletti Nagyvarjason, a megyeszékhelytől mintegy húsz kilométerre hoztak létre, és amely a fegyintézet kihelyezett részlegeként működik.

Itt maximum 50 főt tudnak befogadni, olyanokat, akiket nem erőszakos bűncselekményekért ítéltek el, ekként enyhébb fokozatú büntetés-végrehajtásnak vetették alá őket.

A sajtószóvivő elmondta: a munkát végző fogvatartottak havi jövedelmük 40 százalékát tarthatják meg, a fizetésük 60 százaléka a börtön számlájára folyik be, azt az intézmény a közüzemi, étkezési és gyógyszer-költségekhez való hozzájárulásként használja, illetve fejlesztésre fordítja. A kézhez kapott pénznek is csak 90 százalékát használhatja belátása szerint a rab az ítélet időtartama alatt, a többit hivatalból félreteszik számára egy kincstári számlára, amihez szabadulása után férhet hozzá.

2024-ben átlagosan 1478 fogvatartottja volt az aradi börtönnek.

korábban írtuk

Börtönben tölthettek egy napot a rácsok mögé önként bevonuló diákok
Börtönben tölthettek egy napot a rácsok mögé önként bevonuló diákok

Oktatási-nevelési, de legfőképpen bűnmegelőzési célzattal olyan kampányt indított az Országos Börtönparancsnokság (ANP), amelynek keretében középiskolások egy napra „beköltözhetnek” a rácsok mögé, hogy megtapasztalják a fogva tartottak életét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban