Mágneskapu és motozás: az első tapasztalatok a börtönben
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Oktatási-nevelési, de legfőképpen bűnmegelőzési célzattal olyan kampányt indított az Országos Börtönparancsnokság (ANP), amelynek keretében középiskolások egy napra „beköltözhetnek” a rácsok mögé, hogy megtapasztalják a fogva tartottak életét, de ami ennél is fontosabb: a szabadságvesztés kockázata, a rácsok mögötti valóság átélése elrettentse korosztályuk tagjait a rossz útra téréstől. Az aradi szigorított börtönbe kilenc tanuló vonult be egy napra.
2024. december 16., 15:082024. december 16., 15:08
2024. december 16., 17:572024. december 16., 17:57
A megye különböző iskoláiban tanuló tinédzserek családjaik beleegyezésével vettek részt a projektben, amelyet a börtönigazgatóság a rendőrséggel és a megyei tanfelügyelőséggel közösen szervezett meg – írta közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kampány célja, hogy tudatosítsák a fiatalokban a törvénybe ütköző viselkedések és cselekmények következményeinek a kockázatát, egyúttal konkrét értelmet nyerjenek számukra az olyan fogalmak, mint a szabadság, jog, emberi méltóság – ugyanakkor a látottak függvényében át is értékelik ezeket.
Ujjlenyomatot is vettek tőlük
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
A börtönigazgatóság szerint „gyakorlatban” jobban megértik a fiatalok, hogy mivel jár, ha „rossz útra” térnek, mintha iskolai körülmények között, csupán elméletben magyarázzák el nekik. Hasonló programokat a tanév során szervezni fognak még más fiataloknak, és a kezdeményezők azt remélik, hogy az „alkalmi fegyencek” kortársaik figyelmét is felhívják a látottakra és hallottakra.
A rabszállítóval is utazhattak az immár „okleveles börtönviseltek”
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
A hét első napjaiban a sokévi átlagnak megfelelően alakul az időjárás, majd egyre hidegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A rendőrök hétfőn 69 helyszínen tartanak házkutatást egy szervezett bűnözői csoport létrehozásával és migránscsempészettel kapcsolatos ügyben, és ugyanennyi személyt kísértek be kihallgatásra a DIICOT temesvári igazgatóságának székházába.
Ittasan ült volánhoz, elgázolt két személyt, majd cserbenhagyta áldozatait – ezért kell felelnie egy 21 éves ottlakai fiatalembernek, aki vasárnap este Arad megyében autójával elütött két gyalogost. A cserbenhagyásos gázolás egy ember életét követelte.
Dănuț Gavra 1989. december 17-én szembement a „kivégzőosztaggal”, a magasból látta magát meghalni, de mégis túlélte a temesvári forradalmat. Két nappal korábban az első román volt, aki csatlakozott a Tőkés László mellett kiálló magyar reformátusokhoz.
Borzasztó állapotok uralkodnak a kolozsvári gyermekkórházban egy nő szerint, aki beteg kisgyerekével együtt kényszerült néhány napot az intézményben tölteni.
Romániának több mint kétszáz engedélyezett, különböző nehézségi fokozatú sípályája van – közölte szombaton a turisztikai minisztérium.
Sárga és narancssárga szélriadót adott ki vasárnap reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Lassan ismét régi pompájában tündököl Nagyvárad belvárosában az a lakóház, amelyben a magyar Anne Frankként is emlegetett Heyman Éva lakott.
A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton Temesváron.
A hálaadás, a számvetés, a visszaemlékezés és egyúttal a megújulás pillanata érkezett el az Erdélyi Református Egyházkerület életében december 14-én, szombaton, főtiszteletű Kató Béla leköszönő püspök kibúcsúztatása alkalmából.
szóljon hozzá!