Sepsiszentgyörgy: átneveznék a Mihai Viteazul teret

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A huszonöt esztendővel ezelőtti szoborrobbantási kísérletben életét vesztett Vaszi Jánosról kellene elnevezni a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul teret, javasolja Édler András. Az RMDSZ-es képviselő a tegnapi sajtótájékoztatón közölte, hogy szerinte át kellene nevezni a helyi románság szimbólumának tartott teret.

Bíró Blanka

2009. május 28., 09:302009. május 28., 09:30

Édler szerint helyi referendumot kell szervezni a tér nevének megváltoztatására. A képviselő írásban nyújtotta be javaslatát Antal Árpád polgármesternek. A tér felújítását két évvel ezelőtt kezdték el, de a munkálatok befejezése pénzhiány miatt késik.

Több román pártvezető és politikus ígért már támogatást a felújításra, eddig azonban még nem érkezett pénz erre a célra. Antal Árpád polgármester már három levelet is írt a kormánypártok vezetőinek, amelyben kérte, hogy Bukarest is támogassa a 4,5 millió lej értékű beruházást.

Édler szerint az a tény, hogy a román politikusok nem szereztek pénzt, arra enged következtetni, hogy a helyi románságot sem érdekli a tér sorsa, különben nyomást gyakorolnának vezetőikre.

Ebben az esetben nem jelenthet különösebb gondot a tér átnevezése, érvelt a szövetség fiatal politikusa. Különben is, a tér jelenlegi névadójának kevés köze van a város 75 százalékos magyarságának történelméhez.

A téren valamikor Gábor Áron szobra állt, azt bontották le, és építették fel bukaresti utasításra a Mihai Viteazul-szoborcsoportot. A 12 éves Vaszi János 1984-ben feltehetően azért veszítette életét, mert az akkori állambiztonsági szervek bombát helyeztek a szoborcsoport talapzatára, azzal a céllal, hogy a magyar vezetőket eltávolíthassák.

A kisfiú életét kioltó robbantás körülményeire azóta sem derült fény. Valaki talán odaküldte a közelben futballozó kisfiút, hogy megmozdítsa a bottal kitámasztott csomagot: a bomba felrobbant, a szoborban alig keletkezett kár, a gyerek meghalt. 

Édesanyja 25 éve feketében gyászolja egyetlen gyermekét. Petre Străchinaru, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi politikusa tavaly parlamenti interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, tisztázni kell, hogy a szoborrobbantást nem a magyar szélsőségesek követték-e el.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére