A tűzoltóság biztosítása mellett próbálták ki a vízijárművet
Fotó: Facebook/Temesvári Műszaki Egyetem
Hidrogénmeghajtású kerékpár és gépkocsi után motorcsónakot készített a Temesvári Műszaki Egyetem diákjainak és tanárainak egy csoportja, a vízijárművet pedig csütörtökön ki is próbálták a Bégán. A projekt célja, hogy a hidrogén üzemanyagként való felhasználását minél szélesebb körben alkalmazzák.
2024. október 11., 14:402024. október 11., 14:40
A felsőfokú oktatási intézmény mechanikai karának hallgatóiból és tanáraiból álló csoport először egy kerékpáron próbálta ki a hidrogénmeghajtást, utóbb pedig egy kisméretű autót is készített. Az első két projektet a Norvég Alap finanszírozta, a vízialkalmatosság esetében viszont saját forrásokat használtak fel – számolt be a Facebook-oldalán a műszaki egyetem, a csütörtöki vízrebocsátáskor készült fotókat is közzétéve.
A hallgatók saját maguk tervezték és készítették el a járművet, s nemcsak az volt siker, hogy láthatták a gyakorlati eredményét, hanem hogy az Erasmus-projekt keretében külföldi cserediákok is részt vette a megalkotásban– tette hozzá a szakmai munka irányítója.
Hajtóerőnek egy 1 kW teljesítményű villanymotort használtak, amit egy olyan üzemanyagcella működtetett, amelybe üzemanyagként hidrogént használtak fel.
A hidrogén kinyerése és tárolása csökkentett nyomáson, fémszerű hibridek felhasználásával történt. A motor teljesítménye nem túl nagy – ismerték el –, de ez esetben az volt a cél, hogy a hidrogén mint üzemanyag alkalmazhatóságát, illetve egy elektromos motor hidrogénnel történő üzemeltetését a gyakorlatban is bemutassák.
Vízre bocsátás
Fotó: Facebook/Temesvári Műszaki Egyetem
A projektben az egyetem gépészmérnöki kara mellett a környezetvédelmi és a vegyészmérnöki fakultása is részt vett.
Romániában először a Szeben megyei Darlac, majd a Maros megyei Gernyeszeg község háztartásaiban próbálják ki a nyár folyamán a hidrogénnel kevert földgáz lakossági használatát.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
1 hozzászólás