2009. február 05., 13:592009. február 05., 13:59
\"Az egyszerű statisztikai adatokat is figyelembe véve, a magyarság soraiból háromszor több alkalmazottnak kellene kikerülnie, mint a románok közül, következésképp az intézményvezetők 75 százaléka magyar kell hogy legyen\" - magyarázta Antal. \"Nem tisztségekről vagy személyekről van szó, hanem olyan elvekről, melyeket tiszteletben kellene tartani a megyében, függetlenül attól, hogy ki van kormányon\" - tette hozzá.
Szerinte a vasárnapi felvonuláson a magyarok mellett ugyanúgy a románság is megjelenhet, mivel ezt nem egy nemzetiség ellen, hanem a két etnikum békés együttéléséért szervezik.
A történelmi magyar egyházak háromszéki vezetői a magyar intézményvezetők védelmében szervezik meg vasárnap, Sepsiszentgyörgyön a nagygyűlést és a tiltakozó felvonulást. Mint ismeretes, a két kormánypárt Kovászna megyében fele-fele arányban osztotta el egymásközött az intézményvezetői tisztségeket. Eddig György Ervin prefektust váltották le tisztségéről, de várhatóan a megyei intézményvezetők cseréjére is sor kerül. Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke több alkalommal is közölte, tiltakozó megmozdulások szervezésével védik meg a magyar igazgatókat. Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke korábban szégyenletesnek nevezte, hogy az RMDSZ a tisztségek védelmében szólítja utcára a magyarokat, holott a közös célokért szervezett tömegmegmozdulásokon korábban soha nem vettek részt a szövetség politikusai.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.