Románia a gyerekanyák országa

Bíró Blanka 2020. július 12., 09:45 utolsó módosítás: 2020. július 12., 09:50

Többéves összehangolt erőfeszítésekre van szükség a helyi és az állami hatóságok részéről, hogy a fiatal lányok szexuális nevelésben részesüljenek, megelőzzék a nem kívánt terhességeket – vélik a lapunk által megszólaltatott szakemberek annak kapcsán, hogy Románia élen jár az uniós tagállamok között a gyerekanyák számát tekintve.

Két évvel ezelőtt Romániában 8621 kiskorú adott életet gyerekének, közülük 725 még a 15 évet sem töltötte be Fotó: Haáz Vince

Az országban a legmagasabb a kiskorú anyák aránya, az Európai Unióban 18 éves koruk előtt szülő édesanyák közel egynegyede, pontosan 23 százaléka romániai. A Mentsétek meg a Gyermekeket (Salvați Copii) szervezet az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataira hivatkozva közli, hogy

Románia élen jár a tagállamok között a gyerekanyák számát tekintve.

A civil szervezet közleménye szerint két évvel ezelőtt Romániában 8621 kiskorú adott életet gyerekének, közülük 725 még a 15 évet sem töltötte be. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyerekanyák 83 százaléka abbahagyja tanulmányait, közülük sokan – 64 százalékuk – még a terhesség előtt kimarad az iskolából. A kiskorú édesanyák kevesebb mint 2 százaléka részesül valamilyen állami támogatásban.

A civil szervezet felmérése szerint az apák életkora átlag öt évvel magasabb, mint a kiskorú anyáké, tehát az átlagéletkoruk 20 év körül van, de 14 évestől 39 évesig terjed azon férfiak életkora, akik kiskorú lányokkal létesítettek szexuális kapcsolatot.

Az apa az esetek 10 százalékában maga is kiskorú.

A gyerekanyák 20 százaléka él a gyermeke apjával egy háztartásban, 2 százalékuk törvényesen összeházasodott.

Az Eurostat adatai szerint ugyanakkor Hollandiában és Finnországban 2018-ban egyetlen 15 év alatti kislány sem lett édesanya.

A jelenség az évek során krónikussá vált, a kiskorú anyák gyerekei maguk is fiatalon válnak anyává

– mondta Gabriela Alexandrescu, a szervezet ügyvezető elnöke. Összeállítanak egy javaslatcsomagot, amiben elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekanyák terhességgondozására, az újszülöttek ellátására keresnek megoldásokat.

Nem találják a fogást

Folyamatosan keresik a megoldást a Kovászna megyei gyerekvédelmi hivatalnál, hiszen ők is azzal szembesülnek, hogy évről évre növekszik a kiskorú anyák száma. Szász Katalin igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, rengeteget foglalkoznak a témával, de nem találnak „fogást”, mert az érintett közösségekben egyszerűen nem értik, mi a probléma. Terepen felveszik a kapcsolatot a családdal, ellenőrzik a körülményeket, elmagyarázzák a kiskorú anya szüleinek a negatív következményeket, ám ők

nem értik, miért jelent problémát, hogy lányuk gyereket vár.

„Ők is így éltek, az ő szüleik is, természetesnek veszik, hogy ha egy lány fogamzásképes, akkor ez megtörténik” – részletezte az igazgatóhelyettes. Holott, ha egy kiskorú teherbe esik, a hatályos törvények értelmében gyerekbántalmazásnak minősül,

a kiskorúval létesített szexuális kapcsolat pedig bűncselekmény.

Szász Katalin felidézte, a rendőrséggel együttműködnek, a fiúk, férfiak ellen elindul a bűnvádi eljárás, de általában az ügyészségen vagy a bíróságon ejtik az ügyet, mert amire odakerül, már megszületik a közös gyerek, és a felek azt nyilatkozzák, összeházasodnak, közösen szeretnék felnevelni a babát.

Hiába riogatunk ezekben a közösségekben, hogy az apának a törvény előtt kell felelnie a tettéért, nincs elrettentő példa, ha az esetek többségében a bántalmazót felmenti az igazságszolgáltatás”

– részletezte a szakember.

A terhességmegelőzés terén sincsenek jó eredmények, mert a kiskorúaknál óvatosan lehet alkalmazni a módszereket. A gyógyszeres fogamzásgátlás gyerekeknél nem javallott, ugyanakkor ahhoz nagy odafigyelésre van szükség, támogatás a család részéről, hogy mindennap ugyanabban az órában bevegye a gyerek a tablettát. A legbiztonságosabb módszer az óvszer lenne, azt viszont nem használják. „Ezen a téren is folyamatosan akadályokba ütközünk, és közben évről évre nő a gyerekanyák száma” – összegezte a gyermekvédelmi szakértő. Meglátása szerint

a nevelés lenne a legjobb módszer a megelőzésre, ám évekig tartó, összehangolt munkára lenne szükség, hogy az eredmény megmutatkozzon.

A szülőket kellene úgy felkészíteni, hogy az ő gyerekeik már ne váljanak kiskorúként anyává. Az iskolai szexuális nevelés ezekben az esetekben azért nem hatékony, mert ezek a gyerekek sok esetben kimaradnak az iskolából, tehát ott sem lehet elérni őket. Gyökeres mentalitásváltásra lenne szükség, a kisközösségekben kellene jelen lenni, nevelni, magyarázni, a jelenlegi körülmények között nincsenek hatékony módszereink, hogy a jelenséget megfékezzük – mondta Szász Katalin. Ugyanakkor pozitívumként értékeli, hogy a kiskorú anyák nem hagyják el gyerekeiket, általában a család felneveli a babákat. Másrészt ezekből a kapcsolatokból ritkán formálódik család, nem a gyerekszülők nevelik a babát, hanem a kiskorú anya szülei viselik gondját az unokának.

Orvosi szempontból veszélyes

Románia évek óta vezeti a gyerek­anyák számát illetően az európai statisztikákat, és nem sikerül megfékezni a jelenséget – mondta el lapunknak Antal Álmos szülész-nőgyógyász. Rámutatott, a kiskorú anyákat általában először a szülőszobában látja szakorvos, a terhesség alatt nem kérnek segítséget. Hatalmas különbségek vannak a kiskorúak között is, mert nem mindegy, hogy egy 13 vagy egy 17 éves lány ad életet gyerekének.

Egy 13 éves kislány biológiailag még nem érett, gyakorlatilag még gyerek, amikor fejlődik a magzat a méhében. Ez orvosi szempontból is súlyos következményekkel járhat, gyakoribbak a genetikai rendellenességek”

– részletezte a szakorvos. Gyakori a császármetszés a kiskorú édesanyák esetében, egyrészt mert nem elég fejlettek a szülésre, másrészt mert nem tudnak együttműködni a bábaasszonnyal, az orvossal, hogy természetes úton megszüljék a babát. Szövődmények alakulhatnak ki, hiszen már gyerekként lesz egy heges méhük, ha nem olyanok az életkörülményeik, télen megfázik, nincsenek megfelelő tisztálkodási feltételek, megfertőződhetnek – sorolta az orvos. Meglátása szerint a kiskorú anyák gyerekei is többszörös hátránnyal indulnak az életbe már azért is, mert nincs egy felnőtt, felelős szülő, aki a gondjukat viselje. Antal Álmos szerint is a nevelés lehet a megoldás kulcsa, az intézményrendszerek összehangolt fellépése, és jól működő védőnő-hálózat.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.