Román szélsőségesek is csatlakozhatnak a hétvégi úzvölgyi magyar megemlékezés résztvevőihez

Tîrnoveanu úgy érzi, meg kell védeniük a frissen felállított keresztjeiket •  Fotó: Pinti Attila

Tîrnoveanu úgy érzi, meg kell védeniük a frissen felállított keresztjeiket

Fotó: Pinti Attila

A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben. Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) román szervezet vezetője is felkérte híveit, hogy legyenek jelen.

Krónika

2023. augusztus 25., 12:202023. augusztus 25., 12:20

„Csendes, békés megemlékezésre készülünk, ahogy tesszük már több évtizede, szentmisével, imával, békésen” – mondta el az MTI-nek Birtalan Sándor, az eseményt szervező Csíkszentmárton község polgármestere. Hozzátette, hogy bár a törvény nem kötelezi erre, az önkormányzat bejelentette a rendezvényt a Hargita megyei hatóságoknál, így arra készülnek, hogy a csendőrség és a rendőrség is jelen lesz.

Az eseményen várhatóan a Calea Neamului hívei is megjelennek,

Mihai Tîrnoveanu, a szervezet elnöke közösségi oldalán a haditemetőben júliusban felállított román fakeresztek védelmére szólította fel a közelben élő híveit.

Azt kérte: „diszkréten” – hogy ne lehessen őket provokációval vádolni –, de legyenek jelen a megemlékezésen.

Birtalan Sándor kérdésünkre, hogy nem tartanak-e román provokációtól, elmondta: bízik benne, hogy Tîrnoveanu és hívei is „az észszerűség elve alapján élnek”, és ahogy a magyarok nem zavarták a megemlékezéseiket, ők sem tesznek ilyet.

A katonatemetőben szombaton délben az első és második világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik a magyar közösség. Az eseményre ingyenes buszjárat indul Csíkszentmártonból és Csíkszeredából.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közleményben szólította fel a térség lakóit: vegyenek részt minél többen az eseményen. Kérte, hogy akinél van szabad hely a gépkocsiban, segítsen másoknak is eljutni a közösségi közlekedéssel nem megközelíthető helyszínre. „Bízom benne, minél többen leszünk szombaton, hogy megmutassuk, nem félünk, hitünk erős, elődeinket tiszteljük, magyarságunkat megőrizzük” – idézte a politikust az önkormányzat sajtóirodája.

Csíkszentmártonban már pénteken 20 órakor elkezdődik a megemlékezés,

a helyi művelődési házban levetítik a Gyimesbükkbe, az ezeréves határra kopjafákat állító Nagy-György Jánosról készült, Léptem után nyomot hagyok című portréfilmet.

Szombaton helyi idő szerint 9 órakor indulnak a megemlékezők a Rugát-tetőről, honvédkeresztet áldanak meg az Aklosban, majd tábori szentmisét tartanak a katonatemetőben, amelyet koszorúzás követ. A megemlékezés társszervezője a Hargita megyei önkormányzat, illetve az RMDSZ Csík területi szervezete.

Az esemény kapcsán Mihai Tîrnoveanu a közösségi oldalán figyelmeztette híveit, hogy „jól szervezett magyarok ezrei” lesznek jelen szombaton a katonatemetőben.

Azt mondta, írásban kéri a Hargita megyei rendőrséget és csendőrséget: kövesse figyelemmel a rendezvényt, hozzon intézkedéseket, amelyekkel megelőzi a Calea Neamului által felállított 150 fakereszt megrongálását.

Felkérte a dormánfalvi, moinești-i, comănești-i és más közeli moldvai településeken élő szimpatizánsait, hogy „éreztessék jelenlétüket” az Úzvölgyében, ám „diszkrét módon, hogy ne provokáljanak”.

A Calea Neamului vezetője a magyar elöljáróknak, résztvevőknek is üzent, kijelentve, hogy „bármilyen hibás lépésnek következménye lesz”. Mint mondta, készek tüntetéseket szervezni, bírósági eljárásokat indítani a katonatemetőben a magyar közösség által felállított 600 fakereszt ellen, mivel szerintük ezek sem rendelkeznek a román hadisírgondozó (ONCE) engedélyével.

„Mi békén hagytuk a ti keresztjeiteket, hagyjátok ti is békén a mieinket” – üzente Mihai Tîrnoveanu.

Mint ismeretes, a Nemzet Útja és más román szervezetek hívei július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyot és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. A román rendőrség és csendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem avatkozott be.

korábban írtuk

Úzvölgyi temetőgyalázás: a rendvédelem passzivitására panaszkodnak a belügyminiszternél székelyföldi polgármesterek
Úzvölgyi temetőgyalázás: a rendvédelem passzivitására panaszkodnak a belügyminiszternél székelyföldi polgármesterek

Félszáz Hargita megyei település polgármestere írta alá azt a román belügyminiszternek címzett petíciót, melyben a rendvédelmi szervek úzvölgyi passzivitása ellen tiltakoznak.

korábban írtuk

Sírgyalázás miatt bűnvádi eljárás folyik az úzvölgyi keresztállítás ügyében
Sírgyalázás miatt bűnvádi eljárás folyik az úzvölgyi keresztállítás ügyében

Rongálás és sírgyalázás gyanújával bűnvádi eljárást folytat a csíkszeredai bírósági ügyészség a Calea Neamului nacionalista román szervezet tagjai által július 8-án az úzvölgyi katonatemetőben végrehajtott keresztállítás miatt – értesült a Krónika.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász