Johannis Románia európaiságát hangsúlyozta a centenárium előestéjén – a nemzeti kisebbségekről egy szót sem ejtett

Johannis Románia európaiságát hangsúlyozta a centenárium előestéjén – a nemzeti kisebbségekről egy szót sem ejtett

Johannis a nevelést nevezte meg a nemzet felemelkedésének alappilléreként

Klaus Johannis szerint a románok ma is azokban az európai értékekben, a jogállamiságban, a szabadságban és a szolidaritásban hisznek, amelyeket száz évvel ezelőtt, a Nagy Egyesüléskor tűztek ki maguk elé, ennek a folytonosságnak a tekintetében pedig a december elsejei román nemzeti ünnep szerinte európai ünneppé válik.

MTI

2018. december 01., 08:402018. december 01., 08:40

2018. december 01., 08:452018. december 01., 08:45

A román államfő pénteken, a román centenáriumi ünnep (Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulója) előestéjén adott fogadáson, a román politikai, egyházi és kulturális élet, illetve a Bukarestben akkreditált külképviseletek mintegy nyolcszáz meghívott képviselője előtt mondott beszédet az elnöki hivatalban.

Johannis felidézte, hogy a nemzeti egységet megteremtő Nagy Egyesülés óta eltelt viharos évszázad alig fele volt alkalmas arra, hogy a románság szabadon érvényesíthesse alkotó erejét és megvalósítsa az 1918 december elsején kijelölt célkitűzéseit.

Megjegyezte: minden bizonnyal az 1989-es rendszerváltás óta eltelt csaknem három évtizedben „többet is el lehetett volna érni”. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy Románia ma mégiscsak az Európai Unió része és „a világ legerősebb védelmi szövetségének”, a NATO-nak a teljes jogú tagja.

„A nemzet nagy győzelmei akkor lehetségesek, ha összetartunk, nem húzunk szét, ha az alantas személyes célok helyett magasrendű célokat tartunk szem előtt, és ha a demokratikus, civilizált és baráti népekkel szoros kapcsolatot ápolunk, nem szigetelődünk el tőlük” – idézte az Agerpres hírügynökség a román elnök szavait.

Johannis a nevelést nevezte meg a nemzet felemelkedésének alappilléreként.

Beszéde végén kifejezte meggyőződését, hogy az a hazafi, aki törvénytisztelő, szorgalmas és tisztességes polgáraiért megbecsült, európai Romániában hisz, és minden erejét ennek szolgálatába állítja.

Johannis – a parlament szerdai díszülésén mondott beszéde után – pénteken másodszor tartott a száz éve létrejött Nagy Románia eltelt évszázadára visszatekintő, jövőképét felvázoló, nagy ívű szónoklatot.

A román államfő centenáriumi beszédeiben semmilyen vonatkozásban nem említette a nemzetállami Románia területén élő nemzeti kisebbségeket, amelyek sorából ő maga is származik,

és nem reagált (még elutasító módon sem) arra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről megfogalmazott párbeszéd-felhívásra, amely a többség és kisebbség viszonyának rendezését célozza.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor