Fotó: Bíró Blanka
2009. március 06., 08:432009. március 06., 08:43
„Akarjuk, nem akarjuk, ezekben a megyékben mi vagyunk kormányon, mert mi vezetjük a helyi és megyei önkormányzatokat. Ez természetesen felelősséggel jár, felelősségünk és feladatunk van ezekben a megyékben” – fejtette ki Kovászna és Hargita megyére utalva Markó Béla csütörtökön, a Kovászna megyei Árkoson, ahol az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának kihelyezett ülését tartották. Az ülésen a szövetség 16 képviselője és 7 szenátora vett részt.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ minden olyan alakulattal kész partnerségre lépni, amely támogatni akarja a két megye fejlődését, hiszen ebben a két megyében „kormányon van”. Mint mondta, tárgyalt Traian Băsescu államfővel ezek fejlesztéséről, és készek együttműködni az elnökkel és a kormánnyal ennek érdekében, hozzátéve, hogy minden, a Székelyföld fellendítésére vonatkozó ötlet jól jön.
Szász Jenőt évek óta senki nem veszi komolyan, egyetlen célja, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke maradjon, az RMDSZ pedig ugyanezt kívánja Szásznak és pártjának is – fejtette ki csütörtökön a Kovászna megyei Árkoson tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor. Az RMDSZ ügyvezető elnöke az MPP-elnök eddigi tevékenységét „politikai sztriptíznek” nevezte. Kelemen úgy vélekedett: mind az RMDSZ, mind pedig Tőkés László az erdélyi magyarság érdekeit tartotta szem előtt, amikor a közös európai parlamenti jelöltlistában kiegyeztek. „Ezzel szemben Szász Jenő ezeket az érdekeket soha nem vette figyelembe, és semmi esély nincs arra, hogy a jövőben megváltozzék az álláspontja” – fejtette ki Kelemen Hunor. |
„Legyen szó Berceanu miniszter úrról vagy másokról, ha van megoldásuk, ajánlatuk a székelyek, a romániai magyarok számára, az nagyon helyes. Nagyon jó, hogyha vetélkedni akarnak ezen a téren az RMDSZ-szel” – mondta Markó. Hozzátette, bár felróják a szövetségnek, hogy a romániai magyarok egyedüli képviselője, az RMDSZ-nek semmi ellenvetése az ellen, ha más is erre törekszik.
A szövetségi elnök arra is kitért, hogy a románok ugyan nem nevezik Székelyföldnek a térséget, amikor erről beszélnek, mindenki ugyanarra az övezetre gondol. Úgy vélte, azért említik folyamatosan „Kovászna és Hargita megye”-ként, mivel szét akarják választani ezeket, hisz egyértelmű, hogy a két megye együtt erősebb. Ugyanakkor örömmel nyugtázta, hogy a két megye tanácselnöke és önkormányzata közös projektekben gondolkodik.
Markó Béla a román nyelvnek a magyar anyanyelvű diákok körében való oktatására is kitért, mint mondta, az RMDSZ-nek ezen a téren két célkitűzése van: módosítani az erre vonatkozó jogszabályokat, illetve jobb tartalommal tölteni meg a meglévőket. Mint mondta, az 1–12. osztályban a kisebbségieknek a román anyanyelvű diákoktól eltérő program szerint és speciális tankönyvekből kellene tanulniuk a román nyelvet.
Hozzátette, míg elemiben a jelenlegi törvény szerint is az említett módon kellene oktatni a román nyelvet, az 5–8. osztályban a program megegyezik a románokéval, csupán a tankönyvek eltérőek. Úgy vélte, ez fél lépés, amit folytatni kell. Bár vannak alternatív tankönyvek és alternatív program, ezek nem megfelelőek, így az RMDSZ-nek változtatásra kell törekednie ezen a téren, hangsúlyozta Markó. Úgy vélte, amennyiben az általa említett módszert sikerülne a teljes gimnáziumi oktatásra kiterjeszteni, a magyar diákok jobban elsajátítanák a román nyelvet.
Az RMDSZ-elnök arra is kitért, hogy a székelyföldi intézményvezetőknek ugyanúgy ismerniük kellene a magyar nyelvet, ahogy a magyaroktól elvárják, hogy tudjanak románul. „Így lenne tisztességes, így lenne korrekt” – vélte Markó, aki szerint ezen a téren a románok „fogyatékossággal küszködnek”. Hozzátette, a két megye közintézményeiben a magyar közösségnek képviseltetnie kell magát, hisz Kovászna megyében a lakosság 75, míg Hargitában 85 százaléka magyar.
Kelemen Hunor ügyvezető elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Kovászna megyében az intézményvezetők 45 százaléka magyar nemzetiségű, ez az arány még mindig nem méltányos. Ha az állam megbízik a kisebbségekben, rájuk bízhatja a rendőrség, a katonai intézmények vezetését is, vélte Kelemen. Markó szerint el kell jutni arra a szintre, hogy a prefektus egyetlen feladata a törvényesség felügyelete legyen, és a prefektúráknak ne legyenek alárendelt intézményeik, mert azokat jelenleg Bukarestből irányítják.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.