Belülről is meg lehetett tekinteni az értékes épületet
Fotó: Rostás Szabolcs
Először szerveztek nyílt napot, azaz hivatalosan is megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt a gyulafehérvári Batthyáneum. Batthyány Ignác római katolikus püspök 18. század végén létesített csillagvizsgálója előtt szerdán 11 és 17 óra között sorban álltak a látogatók.
2021. november 17., 18:352021. november 17., 18:35
2021. november 17., 18:442021. november 17., 18:44
A kivételes alkalommal Adrian Cioroianu, a Román Nemzeti Könyvtár ideiglenes igazgatója arról is beszámolt, hogy az épület sürgős felújításra szorul, és elmondta, mindent megtesz, hogy ez megvalósulhasson. Románia legértékesebb könyvtára és a hozzá tartozó csillagvizsgáló a Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működik, csak kutatók látogathatják.
Az Agerpres beszámolója szerint az igazgató arról is beszélt, hogy
Adrian Cioroianu a nyílt nap alkalmával vett részt a Batthyány Ignác csillagászati munkásságát bemutató gyulafehérvári kiállítás megnyitóján, és a püspök által létesített Batthyáneum könyvtár legfelsőbb szintjén berendezett, leromlott állapotban levő csillagvizsgálót is megnézte. Az MTI beszámolója szerint
Szerdán sorban álltak az érdeklődők a könyvtár előtt
Fotó: G4media – Gabriel Rustoiu
Azt is megemlítette, hogy folytonosságra lenne szükség a Nemzeti Könyvtár élén ahhoz, hogy a felújítás megtörténhessen. Megemlítette: az elmúlt hét évben ő az intézmény nyolcadik ideiglenes igazgatója.
A püspök az 1783-ban feloszlatott trinitárius rend templomában és kolostorában rendezte be a könyvtárat, a csillagvizsgálót és az egyházi nyomdát. A csillagvizsgáló 1794-ben létesült, első évkönyvét 1798-ban adta ki. A torony, amelyben berendezték, a legfontosabb távcsővel együtt 1849-ben elpusztult.
Fotó: Visitalbaiulia.com
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét.
Az értékes kódex
Fotó: Transilvania Reporter
A csillagvizsgálót is magában foglaló könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól. Az épületet és a benne lévő gyűjteményt a NATO-ba és EU-ba történő felvételét kérő román állam 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel visszaszolgáltatta az egyháznak.
A késlekedés miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben elmarasztalta és kártérítés fizetésére kötelezte a román államot. A romániai restitúciós bizottság végül 2015 novemberében hozott elutasító döntést az egyház visszaszolgáltatási kérelméről. Ezt a határozatot támadta meg az érsekség a Gyulafehérvári Táblabíróságon, majd az ott 2018 júliusában kimondott első fokú elutasító ítélet után a legfelsőbb bíróságon.
A legfelsőbb bíróság ez év május 26-án jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást.
Jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a római katolikus érsekségnek.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében – áll az érsekség honlapján hétfőn közzétett állásfoglalásban.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
Két lövést adott le az irányába és megsebesített szombaton Négyfaluban (Săcele) egy rendőr egy 36 éves férfit, aki baltával fenyegetett meg egy csendőrt. A lelőtt támadó később a kórházban életét vesztette.
Kisiklott a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Az Arad megyei nyomozó hatóságok elfogták a július 5-ei világosi (Şiria) bankautomata-rablás három gyanúsítottját, amikor a határon keresztül megpróbálták elhagyni Romániát. A három férfi egyike albán állampolgár.
Életbe lépett szombaton az ország megyéinek többségére érvényes harmadfokú, vörös hőségriasztás; a rekkenő hőség még hosszú napokig kitart. A meteorológiai szolgálat szombaton újabb riasztást adott ki.
Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetni.
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Sălaj megyei lap.
A dolgozatok megjelölésének elmaradása ellenére átlagosan mintegy két-három tizeddel nőttek a kolozsvári magyar diákok jegyei román nyelv és irodalomból a tavalyiakhoz képest – nyilatkozták a Krónikának kincses városi magyar tanintézetek vezetői.
A rendkívüli hőség miatt Románia 28, vörös hőségriadó alatt álló megyéjében korlátozzák nappal a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Hat tűzoltó egység dolgozik továbbra is a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tűz eloltásán – jelentette pénteken a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)