A könyvtárat létrehozó Batthyányi Ignác püspök az egyházra és az erdélyi provinciára hagyta a gyűjteményt.
Fotó: Transilvania Reporter
Jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a római katolikus érsekségnek.
2021. május 26., 21:592021. május 26., 21:59
A kedden kimondott ítélet kivonatát szerdán közölték a bíróság honlapján. A bejegyzés szerint a bírói testület megalapozatlannak találta az érsekség fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen.
Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogásza az MTI-nek elmondta: a keddi tárgyaláson arról próbálta meggyőzni a bírákat, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni nyilvánvaló történelmi tényeket. Azt például, hogy
Azt, hogy az értékes tulajdont a korabeli polgári törvénykönyv szerint telekkönyvezték, mely nemcsak a tulajdon szerinti, hanem a rendeltetés szerinti telekelést is megengedte. Így került a „Csillagda” bejegyzés a könyvtárat és csillagvizsgálót magában foglaló épület tulajdonosához.
Komáromi Attila azt is megemlítette, hogy
A jogász hozzátette: a Batthyáneum esetében az épület csupán „a doboz” melyben a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény található. Érvként említette azt is, hogy a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról egykor rendeletet fogadott el a román kormány, mely ma is érvényben van.
A jogász mindezek fényében valószínűsítette, hogy ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik a jogi küzdelem. A strasbourgi bíróság 2012-ben már bírság kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 évig húzta a Batthyáneum restitúciós kérelmének az elbírálását.
A kormányrendeletet a parlament 2002-ben törvényerőre emelte. A jogszabály tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de a román állam intézményei a restitúciót azóta sem hajtották végre.
Ezt a határozatot támadta meg az érsekség a Gyulafehérvári Táblabíróságon, majd az ott 2018 júliusában kimondott elutasító ítélet után a legfelsőbb bíróságon.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek a román államtól.
Fotó: Visitalbaiulia.com
A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták mindeddig vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a gyűjteményt.
A római katolikus egyház értelmezése szerint a vitatott megnevezés az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!