Részben Kulcsár Attila pénzéből épült Mudura nagyváradi plázája

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Partiumra is kiterjedt a Magyarországon sikkasztás miatt börtönbüntetésre ítélt Kulcsár Attila tevékenysége: részben az exbróker pénzéből épült fel Nagyvárad első plázája, a Lotus Market. A váradi ügyészség büntetőpert indított a brókerbotrány kapcsán, éppen a Mudura Sándor vállalkozó – Medgyessy Péter volt magyar kormányfő barátja – tulajdonában lévő pláza finanszírozásával összefüggésben. Immár teljesen bizonyos, hogy nagyváradi összefüggései is vannak Magyarország egyik legnagyobb pénzmosási-sikkasztási botrányának, a Kulcsár-ügyként elhíresült bűncselekménynek.

Nagy Orsolya

2010. május 14., 09:402010. május 14., 09:40

Ennek első számú vádlottját, a forintmilliárdokat elsikkasztó Kulcsár Attila exbró-kert két évvel ezelőtt a budapesti Fővárosi Bíróság nyolc év szabadságvesztésre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte, a másodfokú ítéletet várhatóan két héten belül hirdetik ki.

A Kulcsár-ügyben zajló tárgyalások keretében 2003-ban tanúként hallgatták ki Mudura Sándor nagyváradi nagyvállalkozót, mivel a másodrendű vádlott, Kerék Csaba egyik cége, a Britton Kft. 2,5 millió euróval, a teljes összeg felével szállt be a Sebes-Körös-parti város első plázájának, a Lotus Marketnek az alapításába. (A 2003-ban megnyílt pláza üzemeltetője, a Lotus Rt. alaptőkéje ötmillió euró volt).

A nagyváradi üzletember 2003-ban Budapesten tett tanúvallomásában az áll, hogy miután 2000-ben megvásárolta a Szőllős negyedbeli elhagyatott sörgyárat, nem kapott megfelelő hitelt arra, hogy felépítse a bevásárlóközpontot. 2001 második felében Kerék – akit Mudura távolról ismert – azt mondta neki: mögötte áll egy amerikai befektetőcsoport, amely valószínűleg beszállna az üzletbe, ráadásul hitelt is szerezne. Kerék valóban szert tett a 11,8 millió dolláros bankkölcsönre, mégpedig a magyar Eximbanktól, de Mudura azt vallja, a hitel igen előnytelen volt számára, és emiatt a teljes beruházás a tervezett 9 millió euró helyett 12 millióba került.

A vállalkozó akkoriban azt is elmondta a magyar nyomozó hatóságoknak tanúvallomásában, hogy Kulcsár Attila jó ötletekkel rukkolt elő az üzlethez, ezért választotta be a plázát működtető Lotus Rt. felügyelőbizottságába, de arról vallomása szerint nem volt tudomása, hogy a pénz kétes forrásokból származik, és Kulcsár sötét ügyleteket bonyolít.

Füstbe ment „tuti” tervek

Márpedig a magyar nyomozó hatóság által öszszeállított, 150 ezer oldalas vádiratból világosan kiderül, hogy Kulcsár Attila politikai és médiakapcsolatait is felhasználta, amikor az egyik legnagyobb magyar pénzintézet, a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégénél, a K and H Equitiesnél 1998 és 2003 között 23 milliárdos értékre elkövette a sikkasztássorozatot. Kiderült, Kulcsár Kerék Csaba ötlete nyomán vágott bele az anyaország eddigi legnagyobb börzei üzérkedésébe.

A tőzsdeügynökök ügyfeleik pénzét és értékpapírjait használták fel „tutinak” tűnő külföldi üzletekhez, anélkül hogy a kliensek erről tudtak volna. Ügyfeleik között olyan cégek voltak, mint például a budapesti önkormányzat, a Betonút Rt., a Sláger Rádió Rt., illetve az Állami Autópályakezelő Rt. A brókerek úgy hamisították a számlákat, mintha klienseik egymás között adnák-vennék az értékpapírokat. A megszerzett pénzt megszámlálhatatlan céghez, bankhoz utalgatták át, off-shore vállalatokba fektették és adóparadicsomokban tárolták, így próbálták tisztára mosni. Ebből az illegálisan megszerzett pénzből került a 2,5 millió euró a váradi Lotus Marketbe is – mindez a 2003-ban beindult büntetőeljárás során derült ki. A tőke attól a Britton Capital&Consulting Kft.-től jött, amelynek tulajdonosa az ugyancsak szabadságvesztésre ítélt Kerék Csaba volt.

Kulcsár-per Nagyváradon is

Mindez immár a román hatóságok számára is világos, tekintve, hogy a magyar brókerbotrány partiumi szálait a hazai ügyészség is felgöngyölítette. Ennek nyomán idén áprilisban a nagyváradi törvényszéki ügyészség is vádat emelt a magyarországi brókerbotrány három vádlottja, Kulcsár Attila, Kerék Csaba és Mészáros János ellen. A mintegy ezeroldalas periratban – amelybe lapunk betekintést szerzett – bűncselekmény elkövetése céljából történő szövetkezéssel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és pénzmosással vádolják Kulcsárékat a Lotusnál megejtett befektetés ügyében. A per első tárgyalását április 22-ére tűzték ki, de egyelőre elhalasztották, és várhatóan csak nyáron kerülhet rá sor.

A Kulcsár-ügy egyik nemrégi budapesti tárgyalásán Papp Gábor, az exbróker ügyvédje úgy vélekedett: az európai jogelvekkel ellenkezik, hogy valaki ellen ugyanannak a bűncselekménynek az elkövetéséért két eljárás is folyjon egyszerre, de meglátása szerint a váradi törvényszéken mindaddig folytatódni fog a per, amíg Magyarországon jogerős ítélet nem születik. Különben megtörténhet, hogy Romániában hamarabb megszületik a végleges döntés a Kulcsár-ügy egy részében, mivel a Magyarországon hét éve folyamatban lévő büntetőeljárásban májusban másodfokon ítélkezik a budapesti Fővárosi Ítélőtábla, és nem kizárt, hogy – az ügyész javaslatára – új eljárást rendel el, ami több évig is elodázhatja a jogerős ítéletet.

Lapunk ugyanakkor megtudta, hogy 2007-ben a váradi törvényszék megkeresésére a budapesti Nemzeti Nyomozóiroda levélben közölte, hogy Mudura Sándort és fiát évekkel ezelőtt kizárólag tanúként hallgatták ki az ügyben, velük kapcsolatban semmilyen gyanú nem merült fel. Egyébként a Mudura család évekkel ezelőtt azzal is a figyelem középpontjába került, hogy Medgyessy Péter volt kormányfő 2002 júliusában romániai látogatásakor két éjszakát is a váradi vállalkozónál töltött, és meglátogatta az akkor még épülő Lotus plázát. A bevásárlóközpont megépítéséhez a magyar állam külföldi hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, az Eximbank a találkozó után pár héttel ítélte meg a 10,8 millió dolláros hitelt – a brittonos Kerék Csaba révén. Mudura Sándort az elmúlt napokban többszöri megkeresésünkre sem sikerült megszólaltatnunk az ügyben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron