Rendreutasítva

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A személyét ért támadások ellenére sem hagyja abba az éhségsztrájkot Haller István, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tagja. A marosvásárhelyi származású emberjogvédő aktivistát legutóbb Borbély László, az RMDSZ alelnöke, fejlesztési és középítkezési miniszter, majd a CNCD elnöke, Asztalos Csaba próbálta rendreutasítani.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. október 07., 00:002008. október 07., 00:00

Mindketten, akárcsak a kormány keretében működő Romakérdésekkel Foglalkozó Országos Ügynökség vezetője, Gruia Ioan Bumbu azt állítják, hogy Haller tiltakozó gesztusa okafogyott. Amint arról beszámoltunk, a CNCD tagja csütörtök reggel, bukaresti munkahelyén kezdett éhségsztrájkba, mivel a román kormány csak részben volt hajlandó végrehajtani az Emberjogi Bíróság két végleges és visszavonhatatlan ítéletét. A strasbourgi taláros testület mindkét romaügyben a román hatóságok elmarasztalásáról döntött, illetve arra kötelezte Bukarestet, hogy egy jól behatárolható romaprogram keretében járuljon a diszkrimináció felszámolásához.

A ’90-es évek elején több hadrévi, valamint kászoni cigány család esett a helyi közösség áldozatául. A romák provokációjára a falubeliek a házaik felgyújtásával és a családok elűzésével válaszoltak. Az etnikai konfliktus több emberéletet követelt. Mivel a hazai hatóságok nem szolgáltattak igazságot a roma közösségeknek, azok jogi képviselői a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak, ahol az elmúlt években nekik kedvező döntés született. Haller István számításai szerint a strasbourgi perek mintegy másfél millió eurójába kerültek a román államnak.

A Romakérdésekkel Foglalkozó Országos Ügynökség (ANR) közleményben mutatott rá, hogy a kormány részben végrehajtotta a számára kötelező ítéletet, illetve a hátramaradt néhány program kifutása az elkövetkezendő hónapokban várható. Az ANR élén álló Gruia Ioan Bumbu elmondta, ez év december közepéig Hadréven tíz roma család házát újítják fel, további három újat építenek, és egy ipari csarnokot is felhúznak. Ugyanakkor orvosi rendelőt építenek, és korszerűsítik a helyi óvodát. Haller István szerint mindez akkor lenne szép és jó, ha a vállalt határidőig sikerülne befejezni a munkálatokat, ami viszont kétséges, mert a munkálatok még el sem kezdődtek, az év végéig el nem használt költségvetési tételeket pedig kötelező módon vissza kell utalni az államkasszába.

Az éhségsztrájk megszakítását célzó felhívásokra reagálva Haller meglepődésének adott hangot. „Most már Borbély László is ugyanazt a félrevezetést alkalmazza, mint amit a kormány, amelyet képvisel. Azt a képzetet próbálja kelteni, hogy a kabinet végrehajtotta a strasbourgi Emberjogi Bíróság döntéseit, és ennek végrehajtása helyi szinten akadt meg. Ez így nem igaz, ugyanis a hadrévi programra a kormány még mindig nem utalta át a pénzt, a kászonújfalusi és kászonfeltizi programmal pedig még csak nem is foglalkozott” – jelentette ki Haller. Tiltakozó gesztusát felettese, Asztalos Csaba, a CNCD elnöke olcsó fesztiválozásnak tartja, mondván, hogy így csak árthat az általa képviselt intézmény arculatának.

(fotó: archív)

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok