Rendőrségi idézést kapott Tőkés László

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad – Ökumenikus összefogás a sportpályáért. A rendőrségen kell számot adnia Tőkés László királyhágómelléki református püspöknek a Lorántffy Zsuzsanna-gimnázium sportpályájával kapcsolatos elképzeléseiről. Tegnap délutánra ugyanis az iskola diákjai focimeccset hirdettek a lelakatolt területre, a mérkőzés lebonyolítását pedig az ott posztoló rendőrök, és az általuk kihívott különleges erők megakadályozták. Dorel Alb felügyelő azt mondta a mintegy kéttucatnyi fiatalnak, csak akkor engedi be őket a pályára, ha a terület birtoklását igazoló iratot tudnak felmutatni. Tőkés Lászlót február 12-ére beidézték a nagyváradi rendőrségre.

2007. február 08., 00:002007. február 08., 00:00

A református egyháznemrég vesztette el a Lorántffy Zsuzsanna ReformátusGimnázium sportpályájáért indítottpert, azóta polgári engedetlenségi akciókkalkívánják felhívni a figyelmet az áldatlanhelyzetre. A pályát ugyanis, amelyet éveken átzavartalanul használt a gimnázium épületébenműködő román iskola, az ortodox egyházközségnekadta az önkormányzat. A Rácsok mögöttelnevezésű akciósorozathoz a többi történelmimagyar egyház is csatlakozott: a kedden tartott áhítatonTempfli József római katolikus megyés püspökarról beszélt, bár a sportpálya területesoha nem volt az egyház tulajdona, kiállnak annakviszszaszerzése mellett, hiszen iskola nem működhetsportolási lehetőség nélkül. „Azértvagyok püspök, hogy népemet és népemérdekeit védjem – mondta Tempfli József. –Nekünk nem ellenségeink a román ortodoxok, ésbízunk az ügy békés rendezésében.”
Az ökumenikus összefogásjegyében a hét minden napján más-másfelekezet papjai hirdetnek igét az esti áhítatokona várad-olaszi református templomban: szerdáneste Csabai Árpád evangélikus, csütörtökönPap Gy. László unitárius lelkész szóla hívekhez. A Romániai Magyar PedagógusokSzövetsége nevében Lászlófy Pálelnök állásfoglalást hozott nyilvánosságra,melyben közli, hogy kiállnak a Lorántffy-gimnáziumnaka sportpályáért folytatott küzdelmemellett. A Királyhágómelléki ReformátusEgyházkerület Ion Mihãlþan ortodox püspökötkereste meg levelében azzal a kérelemmel, hogy aNagyszebenben tartandó harmadik európai ökumenikusnagygyűlésre készülve békés módonrendezzék a terület körüli etnikai-felekezetivitát. Ugyancsak levélben fordultak Florin Puºcaºhoz,a Szentháromság ortodox egyházközségpópájához is, felkérve őt arra, hogy abékés megoldás reményébenegyeztessenek az 544 négyzetméteres területsorsáról. Lapunk értesülései szerinta városi tanács RMDSZ-frakciója a februárutolsó csütörtökén tartandótanácsülés napirendjére akarja tűzni asportpálya adományozási ügyét. Amagyar tanácsosok azt szeretnék elérni, hogy aterületet visszakapják ortodox használatbólönkormányzati tulajdonba.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől