Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Egy nő megtámadott és megvert egy Temes megyei rendőrnőt, aki Berekszón próbált rendezni egy konfliktust. A támadót 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték hivatalos közeg elleni testi sértés miatt.
2023. november 06., 14:292023. november 06., 14:29
A rendőrnőnek sikerült segítségül hívnia kollégáit, akik elfogták a támadót.
„2023. november 4-én 19.50 óra körül, amikor a vádlott a Temes megyei Berekszó településen tartózkodott, fizikailag bántalmazta a sértettet, egy vezető beosztású rendőrtisztet, szolgálatának gyakorlása közben, munkaidőben többször ököllel megütötte, megrúgta, és a haját tépte, nyilvános helyen,
– olvasható a temesvári ügyészség által hétfőn kiadott közleményében.
A támadót 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték hivatalos közeg ellen elkövetett testi sértés miatt.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
szóljon hozzá!