Fotó: Forrás: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
Jóváhagyta a nagyváradi önkormányzat városfejlesztési bizottsága a Barátok templomának felújítási tervét, így a jövőben sor kerülhet a Fő (Republicii) utca és a Körös Áruház között található római katolikus istenháza restaurálására.
2021. december 08., 20:152021. december 08., 20:15
A váradolaszi Szentlélek kiáradása plébániatemplom eredetileg a ferences rend temploma volt, innen kapta a Barátok temploma nevet, ahogyan mai napig emlegetik – Nagyvárad egyik leglátványosabb temploma. A nagyváradi városvezetés szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében rámutat: örülnek annak, hogy megújul a Barátok (Dunării) utcája 1-es szám alatti épület, hiszen ezáltal újabb jelentős műemlék épületet sikerül reflektorfénybe helyezni, illetve a belváros arculata is javul.
Rámutatnak a beruházás haszonélvezője a váradolaszi római katolikus plébánia,
Radu Fortiș városi főépítész a közlemény szerint emlékeztetett, hogy a bizottság már 2018-ban is rábólintott a belvárosi templom felújítására, akkor a Bihar megyei és nagyváradi műemlékvédelmi alapítvány kérésére. A mostani jóváhagyásra azért volt szükség, mivel időközben új finanszírozó akadt, az Országos Beruházási Társaság pedig a haszonélvező nevére kérte kiállítani a dokumentációt.
A kommüniké szerint a Barátok templománál komplex munkálatokra kell számítani,
Az épület egyes helyiségei új rendeltetést kapnak, például konferenciatermet és mosdókat is kialakítanak az ingatlanban. A közlemény szerint a munkálatok az alagsorra is kiterjednek, ahol több neves nagyváradi személyiség is el van temetve.
Az istenháza 1932 négyzetméteres területen fekszik, a templomhajó hossza 61,90, szélessége 22,30 méter. Tervezője Nagyvárad jelentős építésze, az ifjabb Rimanóczy Kálmán, akinek egész alakos szobrát tavaly épp az istenháza előtt állíttatta fel nagy tisztelője, Ilie Bolojan korábbi polgármester. A jelenlegi Bihar megyei tanácselnök akkor azt ígérte, hogy a szoborállítás után – melyet a város számos középületét, magánpalotáját megálmodó építész születésének 150. évfordulóján, 2020 májusában a járványhelyzet miatt minden csinnadratta nélkül avattak fel – teret is elneveznek az ifjú Rimanóczyról.
– fogalmazott akkor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa.
A tervek szerint a Barátok temploma előtti területet neveznék el Rimanóczy térnek, a területet ugyanis a jövőben sétálóövezetté változtatnák. A helyszínválasztást az indokolja, hogy a fiatalon, 42 évesen elhunyt ifj. Rimanóczy Kálmán földi maradványait a felszámolt olaszi temetőből a Barátok templomának alagsorában helyezték örök nyugalomra, magát a templomot pedig az építész tervei szerint alakították át, így nyerte el mai arculatát. A templom kriptájában nyugszik ennek édesapja, id. Rimanóczy Kálmán építész is, aki szintén jelentősen hozzájárult Nagyvárad épített örökségéhez.
A terecske kialakításának fő célja, hogy újabb turistalátványosság jöjjön létre a Körös-parti városban, amelynek vezetése nagy erőfeszítéseket tesz az épített örökség értékesítésére. Egy korábbi tanácsi döntés szerint a Rimanóczy tér kialakítására a közeli katonakórház udvarán épülő parkolóház átadása után kerülhet sor, ugyanis csak akkor lehet majd felszámolni a templom előtti parkolóhelyeket.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
szóljon hozzá!