Fotó: Beliczay László
Az egységes Kárpát-medence nemcsak az egységes magyar nemzetet, történelmet, nyelvet, kultúrát, hanem egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a székelyudvarhelyi Cserehát negyedben szombaton délután, miután letették a magyar állami támogatással épülő óvoda alapkövét.
2021. december 11., 18:562021. december 11., 18:56
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által koordinált projekt keretében a létező Ficánka óvoda mellé épül egy újabb épület, mely három csoport számára biztosít hosszú programos óvodai ellátást és étkezést. Az udvaron játszóteret és sportpályát terveznek kialakítani. A beruházás várhatóan 180 millió forintba kerül.
Potápi Árpád János elmondta, hogy
Erdélybe több mint 33 milliárd forint jutott, amelyből 103 új óvodát építettek és 376-ot újítottak meg. Azt is hozzátette: a program a negyedik üteméhez ért, és tovább folytatódik. A jövő évi választásokra utalva kijelentette: „önök számíthatnak ránk, és mi is számítunk önökre”.
Azt kívánta, hogy a gyermekek boldog éveket tölthessenek el a most felépülő óvodában, és majd az ő gyermekeik is ide járhassanak.
Fotó: Beliczay László
Gálfi Árpád polgármester reményét fejezte ki, hogy Magyarországnak továbbra is nemzeti kormánya lesz, és folytatódnak a határon túli fejlesztések.
Szász Zoltán, az RMPSZ udvarhelyszéki szervezetének az elnöke felidézte:
Megjegyezte: a román gimnázium évfolyamonként egy osztállyal indult, ma három párhuzamos osztállyal működik, többnyire magyar gyermekekkel. „Mi a jövőt nem ebben látjuk” – jelentette ki a pedagógus, aki az anyanyelvi intézményépítés és oktatás fontosságát hangsúlyozta.
A szombati ceremónia keretében időkapszulát is elhelyeztek az alapkőben, amelybe többek között óvodás gyermekek kézlenyomatait helyezték.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!