2008. december 10., 08:022008. december 10., 08:02
Mint mondta, a 2006/193-as törvény biztosítja a pedagógusok számára a jogot, hogy ünnepek alkalmával ajándékutalványokban részesüljenek, de az önkormányzat nem teljesíti erre vonatkozó kérésüket. Ţenţ szerint a tanács határozata értelmében a városnak nincs pénze az ajándékutalványok biztosítására, ezért beperelik az önkormányzatot.
Mintegy tízezer pedagógus áll majd sztrájkőrséget a Temes megyei prefektúra és pénzügyi igazgatóság előtt, ha késlekednek a novemberi bérek – döntött tegnap a Spiru Haret tanügyi szakszervezet Temes megyei szervezete. Virgil Popescu megyei szakszervezeti elnök közölte, ígéretet kapott Ovidiu Drăgănescu prefektustól a helyzet mielőbbi rendezésére. Dumitru Popovici megyei pénzügyi igazgató szerint már elkülönítették a tanári bérek kifizetéséhez szükséges összeget, és kiutalták a helyi önkormányzatoknak. Ugyanakkor megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a tanárok a 350 lej értékű ajándékutalványokat is megkaphassák. |
„Törvény biztosítja számunkra az ajándékutalványokat, igaz, a jogszabályok nem pontosítják, hogy milyen forrásból kellene finanszírozni ezeket” – nyilatkozta Ţenţ. Mint mondta, ennek ellenére pert indítanak, és a bírósági eljárás során legalább kiderül, melyik hatóságnak kellene biztosítania az ajándékutalványokat a pedagógusok számára.
A szakszervezeti vezető szerint Bihar megyében csak egyes pedagógusok részesülnek a juttatásban, annak függvényében, hogy melyik önkormányzat mennyi pénzzel rendelkezik. Carmen Cherteş, a nagyváradi önkormányzat sajtószóvivője ezzel szemben azt állítja, a pedagógusok már megkapták az idei ajándékutalványokat. Mint mondta, az önkormányzat februári, 97-es számú határozatában leszögezte, a tanerők ünnepenként három, 40 lej értékű ajándékutalványra jogosultak, s ezeket a hat alkalom bármelyikén igényelhetik. A szóvivő szerint a tanárok márciusban a teljes pénzalapot felvették, ekkor ugyanis mindenikük 720 lej értékű juttatásban részesült.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.