Beperelte a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatalt a világ legnagyobb független környezetvédelmi szervezete, a Greenpeace, mivel a hatóság véleményük szerint nem veszi figyelembe a Rétyre tervezett fűrészüzem környezetre gyakorolt káros hatását.
2014. május 12., 20:232014. május 12., 20:23
2014. május 12., 20:382014. május 12., 20:38
A Greenpeace közleményben mutatott rá: az osztrák Holzindustrie Schweighofer cég által 69,5 hektárra épített üzem évi 848 ezer köbméter fát dolgoz majd fel, vagyis évente egymillió kivágott fát.
„Ellenvetéseink ellenére a környezetvédelmi hivatal úgy döntött, környezeti hatásvizsgálat és közmeghallgatás nélkül is megvalósítható a beruházás, ami törvényellenesnek minősül” – áll a Greenpeace Románia közleményében.
Laurenţiu Ciocârlan, a szervezet kampánykoordinátora szerint nincs rendben, hogy a környezet védelméért felelős romániai hatóságok figyelmen kívül hagyták a befektetés méretét, az egymillió fa kivágása által okozott láncszerű következményeket, a hatalmas mennyiségű fa feldolgozás során használt kémiai anyagokat és a keletkező hulladékot, a környező természetvédelmi területekre gyakorolt negatív hatást, kiadták az építkezési engedélyt, és a kivitelezés már meg is kezdődött.
Mint ismeretes, a Greenpeace korábban követelte a Rétyre tervezett fűrészüzem engedélyeztetése során a környezeti hatásvizsgálatot és közmeghallgatást, majd a Kovászna megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetőjének elbocsátását. A környezetvédelmi minisztérium az elmúlt év végén a Greenpeace bejelentése alapján kivizsgálást rendelt el a megyei környezetvédelmi hivatalban a rétyi fűrészüzem kapcsán.
Korodi Attila miniszter a múlt hónapban azt mondta, az ellenőrző csoport írt egy előzetes jelentést, de arról szakmai vita zajlik a szaktárca engedélyeztetési osztályán. A rétyi üzem miatt a Bankwatch România és a Neuer Weg egyesületek is perelnek, a bukaresti bíróságon a Kovászna Megyei Tanács és a Holzindustrie Schweighofer cég ellen nyújtottak be keresetet, kérve a tavaly decemberben kibocsátott építkezési engedély felfüggesztését, mert szerintük az engedélyeztetés során nem tartották be a vonatkozó jogszabályokat.
„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).
Szász évvel ezelőtt kerültek ki az első mérnökök a Temesvári Műszaki Egyetem padjai mögül. A jubileumi ünnepségek keretében interaktív beszélgetésen vesz részt és előadást tart a bánsági városban a világhírű Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok.
A június 9-i választásokon való részvételre és a keresztény értékeket felvállaló jelöltek támogatására buzdította a hívőket szerdán közzétett felhívásukban a romániai katolikus püspökök.
Az összefogást, a közösség újjászületését is szimbolizálhatja a Budapesten előkerült, majd a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott kolozsborsai görögkatolikus harang – jelentette ki az átadási folyamatban résztvevő Vákár István.
Illegálisan csatlakozott a vízhálózatra a Szociáldemokrata Párt (PSD) medgyesi székháza – a törvénytelenségről a helyi sajtó szerint egy ellenőrzés nyomán hétfőn rántotta le a leplet a területi vízügyi igazgatóság.
Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Iván-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
Rekordösszegű bírságot kapott egy bihari férfi, aki hét kiskutyától szabadult meg a Bihar megyei Hegyközpályi településen. A férfi egy autóból dobta ki az állatokat, és azt hitte, hogy megússza. Nem így történt.
Egynapos, kritikus állapotban lévő csecsemőt szállítottak kedd este Temesvárról Bukarestbe egy SMURD repülőgéppel – számolt be a News.ro hírügynökség.
Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.
Téves információk terjednek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsúval kapcsolatban, ezért a ferencesek arra kérik az érdeklődőket, hogy tájékozódjanak hivatalos forrásból – hívta fel a figyelmet az erdélyi ferences rendtartomány sajtószolgálata.
szóljon hozzá!