Pénzfaló panelfalak

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Bár az erdélyi megyékben példaértékű eredmények születtek a tömbház-hőszigetelési program beindítása óta eltelt két évben – legalábbis a projektet indítványozó fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium szerint –, a munkálatok számos megyében stagnálnak.

2008. november 11., 13:222008. november 11., 13:22

Mint ismeretes, 2006-ban indult az a kormányprogram, amely a tömbházak ezreinek hőszigetelését támogatná költségvetési forrásokból. A betonkockák polisztirollapokba öltöztetése jelentős mértékben javítaná nemcsak az épületek hőszigetelését, de a városképet is, az energiamegtakarításról nem is beszélve. A tömbházak energetikai vizsgálatának és a terv elkészítésének költségeit, valamint a konkrét hőszigetelési munkálatok értékének 34 százalékát a minisztérium állja. A fennmaradó 66 százalék fele-fele arányban oszlik meg az önkormányzat és a lakótársulás között. Igaz, így is nagyon sok család számára gondot okoz ennek az összegnek az előteremtése. Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter szerint a hőszigetelési program hatékonyságát újabb törvénymódosítással kellene növelni.

„Sajnos a felmérések azt mutatják, hogy az Európai Unió többi tagországához képest Romániában van a legtöbb kommunista időben épített, gyengén hőszigetelt, nehezen fűthető tömbházlakás: fűtésre és meleg vízre Romániában kétszer annyit költenek, mint az Unió többi tagországában” – részletezte a Krónika érdeklődésére Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter. „Segíteni szeretnénk, ezért a hőszigetelési program lebonyolításának hatékonyságát növelnünk kell: sürgősségi kormányrendelettel módosítanánk a programot szabályzó törvényt. Az a tervünk, hogy azokra a szomszédos ikertömbházakra, amelyek ugyanabban az évben épültek, ne kelljen ezentúl külön előtanulmányt készíteni, mert az lassítja a folyamatot. Másrészt szeretnénk ezentúl több pénzt adni az önkormányzatoknak, hogy a tervezési költséget teljes mértékben tudják fedezni.” A költség egyébként lakásonként minimum 1000–1200 euró, de elérheti akár a 2000–3000 eurót is, az épület típusa és állapota függvényében.

Sajátos pénzszerzési módszerek

Székelyudvarhely 8000 tömbházlakásából csak negyvenet, mindössze két tömbházat újítanak fel és látnak el hőszigeteléssel az idén. Szász Jenő volt polgármester már január végén bemutatta a terveket, amelyeket hat tömbház felújítására elkészítettek, azonban a lakók végül csak kettőben vállalták az önrész kifizetését, mert a lakás nagyságától függően a rájuk eső egyharmad rész is négy- és ötezer lej közötti összeget jelent. Augusztusban így csak két Sziget negyedi tömbházban kezdődhetett el a felújítás: a nyílászárók cseréje, teraszbeépítés és a teljes külső falfelület hőszigetelése, a fűtéscsövek cseréje és hőenergia-mérők felszerelése.

„Az egyes lakásokra eső költségek kiszámításánál figyelembe vettük a korábban már elvégzett felújításokat is, mert vannak, akik már kicserélték a nyílászárókat – mondta Bálint-Benedek Pál, a városháza vagyongazdálkodási osztályának vezetője. – Az állami és az önkormányzati részre a polgármesteri hivatal, a lakók egyharmadnyi költségrészére pedig a lakástulajdonosi társulás kötött szerződést a kivitelezővel, de az ellenőrzést a hivatal munkafelügyelője végzi. Az időjárás miatt néhány hét késésben van a munka, de ezzel együtt úgy látom, be tudják fejezni a tél beállta előtt.” A hiányzó önrész előteremtésére sajátos utat választottak egy másik, a felújítási programba bekapcsolódó, szintén Sziget negyedi tömbház lakói: statikai vizsgálatot végeztettek, elbír-e még egy emeletet az épület, és a tetőtér eladásából fedezik a felújítás költségeit. A másik három, már kész tervekkel rendelkező tömbháznál várhatóan csak jövőre kezdik el a munkát, ha a lakók addig előteremtik az önrészt. A polgármesteri hivatal újabb felújítási tervezésre is nyújtana be igénylést, mert októberben hat másik tömbház jelentkezett, hogy részt venne a programban, Bukarestből azonban egyelőre nem érkezett válasz, lesz-e pénz ezekre az idén – tájékoztatott Tóth Adél, a városháza sajtószóvivője.

A hétvégén Székelykeresztúron is átadásra került az első hőszigetelt tömbházlakás az Orbán Balázs lakónegyedben. Az átadáson jelen levő Borbély László tárcavezető példaértékű összefogásnak nevezte a beruházást, amelyet más településeknek is követniük kellene. A székelykeresztúri tömbházfelújítás sajátossága, hogy a lakók önrészét magyarországi beruházó biztosította.

Az önkormányzat nem bírja a ritmust

Sepsiszentgyörgyön értek el először kézzelfogható eredményt az országban a kormány hőszigetelési programja keretében. A Barátság sétány 17 tömbházának hőszigetelését látványos sikertörténetnek tartja a fejlesztési minisztérium, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és maguk a lakók is. Az Állomás negyedben található épületek az elsők, amelyek a program keretében új nyílászárókat és új tetőt kaptak, ugyanakkor a tömbházak pincéjét is felújították, a falakat szigetelték és újrafestették. A munkálatok összköltsége 3,9 millió lej, ezt egyenlő arányban fedezték a minisztérium, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az érintett 410 család. A lakóknak annak függvényében, hogy mekkora lakásuk van, 4-5 ezer lejes hozzájárulást kell fizetniük, ezt két év alatt havi részletekben törlesztik. A sepsiszentgyörgyi negyed lakói Dulányi Enikő, a Barátság lakótársulás elnökének kétéves munkája után nyerték el a hőszigetelési program keretében kiírt pályázatot, újabb három év telt el, míg 2007-ben végre elkezdték a munkát. A korszerűsítés elkerülhetetlen volt, mert a több mint 30 éves tömbházakba már befolyt az esővíz. „Hat évig tartott, én már elveszítettem a reményt, hogy valaha is lesz belőle valami, de így utólag azt mondom, megérte”– mondta az egyik lakó. A tömbház lakói közül egyébként többen is úgy vélik, szinte hihetetlen, ami velük történik: november közepén még nem kellett bekapcsolniuk a kazánokat. „Igaz, hogy szokatlanul meleg az időjárás, de a lakásban fűtés nélkül is állandóan 20–22 fok van” – mondja egy idős asszony. Dulányi Enikőt állandóan hívják, hogy magyarázza el, mit kell tenni, hogy kell elindulni, hogy valaki megpályázhassa a hőszigetelési programot. Szívesen segít, azt mondja, két óra alatt szájbarágósan el tudja magyarázni lépésről lépésre, hogy mi a teendő. Hívták már Besztercére és Râmnicu Vâlceára is.

Sepsiszentgyörgyön egyre több tömbház lakói szeretnének csatlakozni a programhoz, hiszen itt látják, tapasztalják az előnyöket. Czimbalmos-Kozma Csaba Sepsiszentgyörgy városmenedzsere óvatosan fogalmaz: „Kisebb lépésekkel lehet haladni, évi egy-két nagyobb tömbházcsoport hőszigetelésében tud partner lenni a város. Mint mondta, jelenleg két tömbházcsoport dokumentációját kellene hogy továbbítsák a minisztériumba. Kénytelenek azonban várni, mert a programot szabályozó törvényt sürgősségi kormányrendelettel módosítani akarják. Ezzel a kiírás feltételei is változni fognak, és ezeknek az új elvárásoknak megfelelően szeretnék leadni a dokumentációt.

Krónika

A türelmetlenek önerőből dolgoznak

A sepsiszentgyörgyiek többségének azonban nem volt türelme kivárni, hogy a hőszigetelési programban rájuk is sor kerüljön. Önerőből oldották meg lakásuk külső szigetelését. „Ahogy drágul a gáz, mindent megteszünk, hogy csökkentsük a fogyasztást, ablakokat cseréltünk, belül habszivaccsal szigeteltünk, de minden szakember a külső szigetelést javasolja, így most éppen arra gyűjtünk” – magyarázta egy megyeszékhelyi nyugdíjas. Egy négyemeletes panelben például öt hónapig gyűjtötték a pénzt a munkálatra, családonként ezerkétszáz lejt fizettek be, ez a pénz csak ötcentis lemezre volt elég, így is melegebbek a lakások. Mindenki abban bízik, hogy a gázszámla kevesebb lesz néhány lejjel.

Szonda László, a Feedback-Co elnevezésű építkezési cég igazgatója szerint a háromszéki időjárási viszonyokhoz a 10 centiméteres hablemez javallott, ám sokan 3–5 centiméterest használnak. A festék öt év után lekopik, és ha nem festik újra, az egész szigetelés tönkremegy. Aki gyenge minőségű munkát rendel, gyakrabban kell költenie a karbantartásra.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak idén 2,3 millió lej támogatást utalt ki a fejlesztési tárca (MDLPL) hőszigetelési programra. A megyeszékhelyen 18 tömbházban végezték el a hőszigetelési munkálatokat.

Kolozsváron összesen 2 ezer lakóközösség létezik, és több mint 1700 tömbház vehet részt a hőszigetelési programban. Az önkormányzat tájékoztatása szerint eddig három, az Unirii utca 15. szám, az Albac utca 9. szám és a Bucegi utca 6. szám alatt levő tömbház esetében oldották meg a hőszigetelést.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben