Semjén Zsolt (előtérben, jobbra) miniszterjelölti meghallgatásán
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A megkezdett nemzetpolitikai programok folytatásáról beszélt Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt szerdán Budapesten.
2022. május 18., 18:572022. május 18., 18:57
A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes jelölti meghallgatásán kifejtette: 2010 – „a gyurcsányi nemzetrombolás és nemzetárulás” – után az alapoktól tudták felépíteni a nemzetpolitikát. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc a 2004. december 5-i népszavazáson a magyar kormány fejeként a határon túli magyarok ellen kampányolt, és kormányzása idején szétverte a Magyar Állandó Értekezletet (Máért).
– mutatott rá. A 2010-ben lerakott alapokat azóta „cizellálják”, de azok fixek és beváltak – értékelt. Kiemelte: a magyar nemzet csak akkor tud csonkítatlanul fennmaradni, ha minden magyar nemzetrésze fennmarad. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsák, szükség van a gazdaságilag és diplomáciailag erős anyaország mellett a külhoni magyarság identitásának megőrzésére. Óvodától az egyetemig ebbe minden beletartozik – mondta, hozzátéve: 2010-ben visszaállították a Máértet, ami nem pusztán tanácskozó fórum, hanem jelentős döntéshozó szerv is. A Máérten a határon túli magyar vezetők döntenek a nemzeti jelentőségű intézményekről – hangsúlyozta. Kiemelte:
Kitért a diaszpóratanács létrehozására is, amely kifejezetten a diaszpóra ügyeivel foglalkozik, képviselői jelen vannak a Máérten is. Támogatásukat célozza a Kőrösi Csoma Sándor Program. A miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte a külhoni magyar tanulmányi kirándulások megvalósítását célzó Határtalanul! programot, amely elősegíti a személyes kapcsolatok kialakítását is. Ez minden nemzetrésznél olajozottan működik.
Beszámolt a honosítás alakulásáról is, amely a nemzet közjogi egységét jelenti.
A gazdasági támogatásokról kiemelte: ha helyben a magyarság nem tud megélni, akkor magyar szempontból kiürülnek az érintett külhoni területek. Ezért fontos a gazdasági támogatás, ami a külügyi tárca égisze alatt valósulhat meg. Ez a magyar gazdaságnak, a külhoni régióknak, a szomszédos államoknak is jó.
Semjén Zsolt azt mondta: nem mindegy, hogy magyar polgármesterek dolgoznak-e vagy sem, jelen vannak-e az adott ország parlamentjében, illetve kormányában. Kiemelte, hogy a határon túli magyarok 94 százaléka támogatta a kormány munkáját.
A testület végül 6 igen szavazattal egyhangúlag támogatta Semjén Zsolt kinevezését. Az ülés elején koszorút helyeztek el a bizottsági teremben Esterházy János felvidéki magyar mártírpolitikus emléktáblájánál.
A magyar uniós elnökség alatt is napirenden kell tartani az őshonos európai kisebbségek kérdését, az Andreanum pedig egy olyan jó példa, melyet a mostani politikai közegben is meg kell ismerjen mindenki.
Fajsúlyos témákat érintő előadásokkal indult a 33. Tusványos szerdai napja, Háború és béke címmel aktuális geopolitikai kérdésekről beszélgettek romániai és magyarországi politikusok a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.
A képességfelmérő vizsgán részt vevő tanulók számítógépes elosztását követően a felvételire beiratkozott összesen 113 567 diák közül 111 960 (98,58 százalék) jutott kilencedik osztályos helyhez a megjelölt opciók alapján.
Kolozsvár 11 templomában tartják a Magyar Egyházzenei Biennálét a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, augusztus 16. és 21. között – közölték a szervezők.
Nyolcvan százalékosra becsülik az aszálykárt a Nagylak környéki kukoricatermesztők, akik szerint jó, ha hektáronként 2,5 tonna termést tudnak majd betakarítani idén.
Egy 37 éves férfi belefulladt egy tóba a Maros megyei Hármasfalu határában.
Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen – mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)