Fotó: A szerző felvétele
2012. január 24., 08:382012. január 24., 08:38
Az apácarendnek ugyanis jelenleg egyetlen képviselője van a városban, Hubert Marie de la Trinité házfőnöknő, utánpótlás pedig nincs, ezért döntött úgy a párizsi anyaház, hogy 2012-től a rend megszűnik Váradon. Az épület, amelyben az Ady Endre Gimnázium működik, a restitúció után az orsolyita rendé lett, amely a vikárius elmondása szerint idén ősztől átadja azt a püspökségnek. Mint hangsúlyozta, ez az iskolára nézve semmilyen változást nem jelent azonkívül, hogy papíron más lesz az épület tulajdonosa. Az iskola impozáns épülete, amelynek leghosszabbik homlokzata a Fő utcára néz, a restitúció óta teljesen megújult kívülről, jelenleg a váradi belváros egyik legszebben helyreállított épületének számít. Az épületkomplexumban a gimnázium mellett megtalálható a rend Szent Anna-temploma is.
A Szent Orsolya-rendet a 16. században alapította Merici Szent Angéla. Ez volt az első olyan női szerzetesrend, amely a leányok nevelését tűzte ki célul. A váradi kolostort, illetve a leánygimnáziumot 1772-ben alapította Szenczy István őrkanonok, így a váradi működés 240 esztendő után szűnik meg idén.
„Nincs már hivatása” – mondta a Krónikának Fodor József vikárius, arra utalva, hogy mára elenyészően kevés azoknak a lányoknak a száma, akik szerzetesi pályára lépnének. A rend 2002-ben kapta vissza a rendházat, amely akkor már évtizedek óta az Ady Endre Gimnáziumnak adott otthont. Az ingatlan műemléki besorolással rendelkezik, az évszázadok során sokat változott, alakult. Mára az Apácza (Moscovei) utcától a Fő utcán keresztül az Úri (Roman Ciorogariu) utcáig terjed, emeletének nagy részét a gimnázium foglalja el, földszintjén pedig üzlethelyiségek vannak.
A helyreállítás költségeit teljes egészében a rend állta, a két évvel ezelőtt befejeződött munkálatok mintegy 180 ezer lejbe kerültek.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.