Más szóval a múltat a jelen és a jövő szolgálatába igyekszünk állítani. Ebben a szellemben készült el a felújítási terv, és valósult is meg, egyelőre az épület kétharmadának felújításával. Négy előadótermünk van, ahol ideális kulturális képzés is megvalósítható, ugyanis a zenei vagy más témájú előadásokra érkezők akarva-akaratlan a kiállításokat is megtekintik, és megérzik a mi munkánk mozgatórugóját, azt, hogy az idő nem állt meg, a jelenünket éljük, a jövőért dolgozva.

Egyébként Szent László helyes tiszteletének továbbadását fontos feladatunknak tartjuk, a felújítás befejeztével megalakult vallásturisztikai iroda munkatársai, akik maguk fogadják a vendégeket, célként tűzték maguk elé, hogy az itt látottak nyomán az ide érkező turista zarándokként távozzék, azzal a gondolattal, hogy ide vissza kell jönnie. A látogatók megtekinthetik Szent László hermáját, megismerkednek tevékenységével, de tovább menve a palotában, például a művészeti galériában követni lehet Patachich idejétől kezdve a püspöki fejlődést, a török idők utáni újrakezdést, a váradi egyházmegye felvirágzását, majd a második emeleten a szigorúan vett kortárs művészeti alkotásokkal találkozhatnak, jelenleg például a Ady Endre Líceum diákjainak műveivel. Vagyis íme a már említett Szent Lászlótól napjainkig.

– A felújítás nagyon sok időt vett igénybe. Miként zajlottak a munkálatok, milyen váratlan felfedezések történtek?

– Majdnem négy évig tartott, mivel munka közben akadtak meglepetések. Például az eredeti falfestmények a többrendbeli meszelés alól „bukkantak elő”, úgyhogy új helyzet alakult ki: az egyszerű felújítás helyett restaurálni kellett az épületet, feltárni a régieknek egy értékes tér iránti igényét. A tetőszerkezet is tartogatott meglepetést, úgyhogy szükség lett restaurátor szakemberekre, de az eredmény sem maradt el: a tetőtér olyan lett, mint egy ékszerdoboz. Nagyon eredményes volt a restaurátorokkal az együttműködés, a munkások nagy része az Érmellékről jött, jó tapasztalat volt a közös munka.

Végül csak három maradt meg, köztük a 19 540 literes legnagyobb hordó, a többit szétszedték, és a dongákból parkettet készítettek. A tetőcserepek egy része viszont átkerült Kolozsvárra, a Szent Mihály-templom felújításánál használták fel. Szintén a munkálatok során derült ki, hogy Patachich püspök külön téglát nyomatott az építkezéshez, a névjegyével, illetve feltárultak azok a folyosók a falakban, ahol a cselédek jártak fel tüzet rakni. És megtaláltunk a 60-as évek végéről egy időkapszulát, melyből kiderült, mikor kezdték el az ezer görög menekült távozása utáni felújítást.

Tehát igyekszünk úgy alakítani a környezetünket, hogy ne csak a templom vonzása, az ottani lelki töltekezés működjék, de meghatároztuk a két spirituális-architekturális tengelyt is: az első a templomtól (Jézustól) Szent László szobráig (az építőig), de ugyanazon a vonalon van Szaniszló püspök szobra is, akit a szegények atyjának neveztek. Ez az út tehát bizonyítja, hol vannak a gyökereink, s hogy mindig tenni kell valamit egymásért.

A másik vonal a bejárattól a barokk kerten át a barokk palotáig, ami nagyon jó pasztorációs felület. A kertprojekttel kapcsolatban még annyit mondanék, hogy a szarvasi arborétummal működtünk együtt, egy kertész jött Párizsból, de most már van tájépítészünk is, aki a kert­építéssel foglalkozik.

– Visszatérve a kulturális eseményekhez: mit terveznek a közeljövőben?

– Artur Kaganovszkij hegedűművész virtuózaival a tervezett három koncert közül az áprilisi és májusi már nagyon szép sikerrel lezajlott, júniusban lesz még kettő. Fontos esemény, hogy az orgona visszakerül a székesegyházba, ennek megáldását is megrendezzük. Fontosnak tartom az összefogást az illetékes intézményekkel, de fontos egymásnak segíteni, hiszen az együttműködésből mindenki kaphat valamit, és népszerűsíteni a fiatalokat: kiállítást rendeztünk például a bejáratnál a művészeti iskola diákjai számára, a Föld Napja tiszteletére.